Vágólapra másolva!
Owen Hargreaves, a Bayern München angol középpályása már március óta sérüléssel bajlódik, s az orvosok kiderítettek: azért ilyen sérülékeny, mert az egyik lába hosszabb a másiknál.

Hargreavesnek korábban azt mondták az orvosok, hogy pihenjen, amíg nem derül ki sérülésének a pontos oka. A diagnózist - miszerint az egyik lába hosszabb a másiknál - immár megállapították, ám az angol válogatott középpályás még nem tudja, mikor térhet vissza a gyepre.

"A probléma miatt a hátam és az egész testem nagyobb igénybevételnek volt kitéve, ezért most egy különleges talpbetétet kaptam, amely segít kiegyenlíteni a két lábam közti különbséget" - mondta a kanadai születésű, 22 esztendős játékos.

"Remélem, ez segíteni fog, de jelenleg még tippelni sem tudok, hogy mikor térhetek majd vissza. Nehéz időknek nézek elébe, de még az eddiginél is keményebben fogok edzeni, hogy mihamarabb újra focizhassak" - tette hozzá Hargreaves.