Vágólapra másolva!
Patrick Kluivert, a Barcelona labdarúgócsapatának holland csatára bejelentette, hogy nem hagyja el a klubot. A klub középpályása, Ronaldinho előreláthatólag hat hétig nem léphet pályára.

A holland válogatott támadó még a múlt hónapban azt mondta, hogy ha az együttes szurkolói továbbra is ilyen ellenségesek lesznek vele szemben, elhagyja a Nou Camp-stadiont.

Azóta nagyot változott a helyzet, és miután Kluivert az UEFA-kupa hétközi fordulójában a görög Panioniosz, majd vasárnap a Betis elleni bajnoki összecsapáson is gólt lőtt, a szurkolók újból tapssal illették a 27 éves csatárt.

"Teljesen megnyugodtam a bajnoki találatom után, és végre a szurkolók is dicsértek, ezért jelen pillanatban biztos, hogy maradok a Barcánál" - mondta a 73-szoros válogatott futballista.

Ronaldinho, a katalán gárda brazil középpályása előreláthatólag hat hétig nem léphet pályára. Az irányító a Betis ellen 2-1-re megnyert bajnoki mérkőzésen szenvedett combizomsérülést. Ez egyben azt is jelenti, hogy Ronaldinhónak ki kell hagynia a brazil válogatott soron következő két világbajnoki selejtező mérkőzését, november 16-án Peru, három nappal később pedig Uruguay ellen.

A klub orvosai szerint az is kérdésessé vált, hogy a nyáron a Paris St. Germaintől igazolt labdaművész szerepelhessen a december 6-án esedékes Barcelona-Real Madrid spanyol örökrangadón.

A Barcelona jelenleg negyedik a Primera División táblázatán, hat ponttal lemaradva az éllovas Deportivo mögött.