Vágólapra másolva!
Sportújságírók szavazatai alapján idén - Lisztes Krisztiánt (Werder Bremen) és Szűcs Lajost (Ferencváros) megelőzve - a Stuttgartban légióskodó Szabics Imre szerezte meg a magyar Aranylabdát.

Három évvel ezelőtt az nb1.hu honlap folytatta az egykori Foci hetilap kezdeményezését - a Sport plusz hetilappal és a Magyar Sportújságírók Szövetségével karöltve -, miszerint a France Football Aranylabdájához hasonlóan minden év végén megszavaztatja a honi sajtó képviselőit: szerintük ki a legjobb magyar futballista.

Idén 31 sportújságíró szavazott, s a végső győztes Szabics Imre fölényére jellemző, hogy a maximálisan szerezhető 155 ponttal hódította el a trófeát. A címvédő Lisztes Krisztián második lett 78 ponttal, a harmadik helyre pedig Szűcs Lajos (42) futott be.

A legjobb itthon játszó magyarnak - Gera Zoltánt és Böőr Zoltánt megelőzve - a Fradi kapusa, Szűcs bizonyult, a fiatal tehetség kategóriában a portugáliában légióskodó Buzsáky Ákos győzött, a legjobb edzőnek Csank Jánost (Siófok, Videoton) választották.

A légiósok között a debreceni Marius Sumudica nyert, a legjobb csapat díjat pedig épp a támadó együttese, a DVSC szerezte meg. A legjobb játékvezető 2003-ban - a sportújságírók szerint - Ábrahám Attila volt.