Társoldalunk:

Bukdácsol a Feyenoord, szökik a Monaco

Azok után, hogy a hét közepén az Ajax Amsterdam hazai pályán 1-0-s vereséget szenvedett az AC Milan ellen, a Feyenoord pedig a cseh FK Teplice ellen kiesett az UEFA-kupából, a két gárda hét végi rangadója különösen fontos volt mindkét együttes számára.

Az Ajaxból ugyan még mindig hiányzott a sérült Hatem Trabelszi, John O'Brien és Steven Pienaar, de a csatár Wesley Sonck vállalni tudta a játékot, és a Milan ellen eltiltás miatt nem szereplő Zdenek Grygera és Rafael van der Vaart os ott volt a kezdő tizenegyben. Mint kiderült, utóbbi szereplése sorsdöntőnek bizonyult, hiszen a három pont sorsát az Ajax csapatkapitánya döntötte el, mégpedig alig valamivel több, mint tíz perc alatt. A középpályás már a harmadik percben mattolta a rotterdamiakat, mégpedig egy demoralizáló találattal, hiszen sarokkal volt eredményes, majd pár perccel később egy hatalmas védemi hibát kihasználva (a Feyenoord kapusa összefutott védőjével) csak az üres kaput kellett eltalálnia.

A vendégek az első játékrészben még próbálkoztak a szépítéssel, de szinte semmi veszélyt nem jelentettek Lobont kapujára, a második félidő pedig teljesen eseménytelenül telt el. A három ponttal az Ajax megőrizte vezető helyét a bajnokságban, a Feyenoord viszont visszaesett a negyedik helyre, és hátránya már most tíz pont a listavezetővel szemben. A második helyen a PSV Eindhoven áll, amely szombaton idegenben nyert 4-0-ra az FC Zwolle ellen, igaz, némi segítséggel, a hazaiak ugyanis két öngólt is szereztek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK