Vágólapra másolva!
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a jövőben még keményebben szeretne fellépni a dohányzás ellen. A végrehajtó bizottság jövő szerdán kezdődő ülésén megtárgyalják azt a javaslatot, amely szerint megtiltanák az edzőknek és a segítőiknek, hogy a meccsek alatt a kispadon pöfékeljenek.

A futballvilág legismertebb trénerei között számos notórius dohányos akad. Ez azért különösen veszélyes, mert a tv-kamerák rendre mutatják őket, miközben vadul füstölnek.

A megátalkodott dohányosok közé tartozik többek között a spanyol Javier Clemente, a két argentin, César Luis Menotti és Héctor Cúper, az olasz Carlo Ancelotti és Marcello Lippi, a cseh Zdenek Zeman, a belga Robert Waseige, továbbá a holland Johan Cruyff.

Az orosz Oleg Romancev a "csúcstartó" ebben a műfajban, aki képes két pakli cigarettát is elszívni egyetlen meccs alatt. Cruyff viszont keringési panaszai miatt már feladta, s kevésbé káros szenvedélyt választva áttért a nyalókára.

"Tudom, ostobaság, sőt merénylet önmagam ellen, amit művelek, de sajnos időnként előfordul, hogy pokoli sokat szívok" - ismerte be Clemente, majd viccesen hozzátette: "Eredetileg azt terveztem, hogy százhúsz évig élek, ezért változtattam az adagon, hogy legalább a száz meglegyen."

Tavaly a globális dohányzásellenes kampánya miatt a FIFA megkapta az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) díját. A koreai-japán közös rendezésű vb megnyitó ünnepségén a leszokásra buzdító transzparensek, reklámok voltak láthatók, illetve a mérkőzések alatt a stadionokban nem lehetett rágyújtani.

Romancev lemondott, Onigbindét menesztették/sport/focivilag/20020614romancev.html