Vágólapra másolva!
A labdarúgó topligák műsorából ezen a hétvégén leginkább a német és a spanyol bajnokság emelkedik ki. A Bundesligában ugyanis Bayern-Stuttgart és Leverkusen-Werder meccseket rendeznek, a Primerában pedig a Deportivót fogadja a Real Madrid.   

Igazán izgalmasnak ígérkezik a spanyol bajnokság 16. fordulója, mivel három rangadóra is sor kerül. Először szombaton kora este Barcelona városi derbijére kerül terítékre. Az FC Barcelona a múlt héten éppen ősi riválisától, a Real Madridtól szenvedett vereséget hazai pályán, így illő lenne javítania. Erre minden esélye megvan, hiszen az Espanyol jelenleg az utolsó helyen áll a tabellán, igaz, a kisebbik csapat rendszeresen felszívja magát a "nagytestvér" ellen.

A nap másik érdekesebb összecsapásán a Bajnokok Ligája legjobb 16 csapata közé bejutott Celta Vigo az ötödik Atlético Madridot fogadja. A hazaiaknak létfontosságú lesz a találkozó, mivel eddig nem remekeltek a pontvadászatban, sőt csak jobb gólkülönbségük révén előzik meg a legjobb kieső helyen álló Real Sociedadot, amely szintén BL-nyolcaddöntős.

Vasárnap pedig finálé gyanánt a Real Madridhoz látogat a Deportivo La Coruna. A fővárosiak egyben a címvédők és a listavezetők, míg a vendégek jelenleg harmadikok. Amennyiben a Javier Irureta együttese nyer, pontszámban behozza a királyi gárdát.