Vágólapra másolva!
A Tottenham otthonában győzött a Manchester United az angol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában, s ezzel átvette a vezetést a táblázaton. A Southampton simán legyőzte a Portsmouth együttesét, és ezzel feljött a negyedik helyre.

A Manchester Unitednek nem volt könnyű dolga, hiszen a csapat védelmének az oszlopát, az angol válogatott Rio Ferdinandot a napokban nyolc hónapra eltiltották. A hátvéd vasárnap még pályára léphetett, hiszen a büntetése csak január 12-én lép életbe.

A MU negyedóra után a fiatal védő O'Shea találatával szerzett vezetést a White Hart Lane-en, majd mindössze tíz perccel később Van Nistelrooy kettőre növelte a vendégek előnyét. A Tottenham szűk félórával a meccs vége előtt Poyet találatával még szépített, ám egyenlíteni már nem sikerült a londoniaknak, így a Manchester másik két fővárosi csapatot, a Chelsea-t és az Arsenalt is megelőzte a tabellán.

A három favorit gárdát - igaz, 13 ponttal lemaradva - meglepetésre a Southampton követi, a Szentek 3-0-ra verték a Portsmouth-t. A hazai csapat lett támadója, Marian Pahars súlyos sérüléséből nemrég felépült, s harmadik idei mérkőzésén, 15 hónapnyi szünet után újra betalált.

Premiership, 17. forduló:
Southampton - Portsmouth 3-0 (1-0)
gól: Dodd (34.), Pahars (67.), Beattie (93.)

Tottenham - Manchester United 1-2 (0-2)
gól: Poyet (63.), illetve O'Shea (15.), Van Nistelrooy (25.)

[origo]