Vágólapra másolva!
Meglepő fordulatot vett Rivaldo ügye: a világbajnok brazil labdarúgó, aki december 1-jén  bontott szerződést eddigi klubjával, a Bajnokok Ligája-győztes AC Milannal, Szaúd-Arábiába szerződött. Menedzsere cáfolta a hírt.

Az al-Ittihad hárommillió dollárért öt hónapra szóló megállapodást kötött a 31 éves középpályással - jelentette az MTI. Az AC Milan 2002 nyarán az FC Barcelonától ingyen igazolta le az aranylabdás támadót, akinek szerződése 2005 júniusában járt volna le. Évi fizetése hatmillió euró volt az olasz egyesületnél, noha alig kapott játéklehetőséget Carlo Ancelotti vezetőedzőtől. Emiatt szeptember végén egyszer már felbontották a szerződését, majd három nappal később a Milan-vezetés rábeszélésére mégis az együttesnél maradt - egészen december 1-ig.

Carlos Arine, Rivaldo menedzsere ugyanakkor cáfolta, hogy a világbajnok brazil labdarúgó Szaúd-Arábiába szerződik. "A hír nem igaz, Rivaldo Brazíliában folytatja pályafutását" - mondta Arine.