Vágólapra másolva!
Dr. Bozóky Imre, az MLSZ elnöke több órán keresztül tárgyalt László Csabával, akit Lothar Matthäus leendő pályaedzőjeként szemeltek ki a szövetségben. László 39 éves, Székelyudvarhelyen született, és jelenleg a Borussia Mönchengladbach U16-os csapatánál edzősködik.

- Mekkora esélyt lát arra, hogy ön lesz Lothar Matthäus segítője?
- Nem titok, tárgyaltam Bozóky Imrével, és találkoztam Lothar Matthäusszal is. Ám a választás, valamint a bejelentés joga is a kapitányé, valamint a szövetség elnökéé.

- Amennyiben ön mellett döntenek, elvállalná a feladatot?
- Erre bátran rávághatom az igent.

- Milyen benyomást szerzett Lothar Matthäusról?
- Szimpatikus és szakmailag felkészült edző. Mindketten akarjuk a sikert, amelyre a magyar futballnak is hatalmas szüksége van. Elmondtuk a véleményünket szakmai elképzeléseinkről, és, ami a legfontosabb, megismertük egymást emberileg is. Jóllehet az én nevem a futballszerető magyar közvélemény számára ismeretlen, a szakmában már nem annyira, hiszen a Bundesligába igazolt magyar játékosok esetében szinte mindig kikérték a véleményemet. Ennek oka, hogy folyamatosan figyelemmel kísérem a magyar futball eseményeit, többször jártam menedzserek társaságában NB I-es mérkőzéseken is. Így aztán tudom, hogy mire és kikre van szükség az előrelépéshez.

- Mire és kikre?
- Engedje meg, hogy erről még ne beszéljek, korai lenne.

- Jelenlegi munkájával elégedett?
- Nem panaszkodom, hiszen a Mönchengladbach U16-os csapatának edzője vagyok, emellett a klub játékosmegfigyelője is, ezenkívül egy autógyár marketing- és eladási osztályának ügyintézőjeként tevékenykedem egész Németországban, igaz, reggel hattól éjfélig dolgozom. A kölni főiskolán évekkel ezelőtt szereztem meg a pro licencet, beszélek magyarul, németül, románul és angolul, van két kislányom, a kisebbik féléves, a nagyobbik kilenc, s természetesen a feleségem is magyar. Nem titkoltam azt sem, hogy a magyar futball szerelmese vagyok gyerekkorom óta, annak idején kilométereket gyalogoltunk a Hargita tetejére, hogy hallgassuk az NB I-es meccsek körkapcsolásait. Erdélyben hihetetlenül szeretik Magyarországot, nem véletlen, hogy ezrek járnak át a válogatottmeccsekre is.

- Amennyiben pedig ön lesz a nemzeti tizenegy pályaedzője, talán még többen indulnak útnak.
- Meglehet, de ismétlem, várjunk még ezzel, csak a szerződés aláírása után lehet biztosat mondani bármiről.

Bánki József