Vágólapra másolva!
Bozóky Imre, az MLSZ elnöke szerencsétlen lépésnek tartja, hogy a Mol a magyar válogatottal egy világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő horvát válogatott szponzora lett. A magyar futball első embere ugyanakkor bízik abban, hogy az olajipari vállalat legalább a honi utánpótlást támogatja.

Nagy vihart kavart, hogy a Mol a magyar válogatott vb-selejtezőbeli riválisa, a Horvát Labdarúgó Szövetség kiemelt támogatója lett. Jóllehet mindenki leszögezi, a Mol üzleti érdekeihez senkinek semmi köze, a szenvedélyesebben véleményt nyilvánítók szerint a magyarországi olajtársaság lépése hazaárulással ér fel, a kereskedelmi gondolkozásúak viszont azzal érvelnek, hogy az üzlet nem érzelmi kategória.

"A Mol üzleti érdekei azt kívánják, hogy népszerűsítse magát egy másik országban, ehhez minden joga megvan, és ezt el kell fogadni" - kezdte kérdésünkre Bozóky Imre, a szövetség első embere. "Ez a gazdasági rész. Ugyanakkor az is tény, a horvát válogatott a világbajnoki selejtezőcsoportban a riválisunk lesz, így az ügy minimum szerencsétlen. Sokat megéltünk már eddig is, sokat is fogunk még, elvégre folyamatosan változik a világ, ezért semmin sem szabad meglepődni. Azért én erősen bízom abban, hogy a Mol a magyar labdarúgást is támogatja majd."

- Hallott valamit arról, hogy az olajtársaság esetleg az utánpótlást szponzorálná?
- Igen, hallottam, hogy a Bozsik program mögé is odaállna a cég. Ez létkérdés a magyar futball szempontjából. Nevezetesen az iskolai labdarúgás, amely tömegeket termel a sportág számára, továbbá az egyesületek, amelyek a képességeket fejlesztik és versenyeztetnek, valamint az utánpótlás-válogatottak, amelyek kiválasztják a tehetségeket, kiemelt támogatást kell, hogy kapjanak. Amennyiben az említett három alappillérből egy is kidől, vége a történetnek.

- Nem bosszantja, hogy más országokban a nemzeti pénzintézet és olajtársaság általában a futball főszponzorai közé tartozik, nálunk viszont fittyet hánynak a sikertelenség közepette is népszerű sportágra?
- Magyarország sem kivétel abban a tekintetben, hogy az összes sportolójának a felét a labdarúgók teszik ki, ezért jogos a felvetés. A magunk részéről nem tehetünk mást, dolgozunk és reménykedünk.

Bánki József

A Mol a horvát foci fő támogatója lett/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20040113amol.html