Vágólapra másolva!
A legesélyesebbnek tartott, jelenleg a német Bundesliga élvonalában szereplő Borussia Mönchengladbach utánpótlását irányító László Csaba lesz Lothar Matthäus szövetségi kapitány közvetlen segítője a magyar labdarúgó-válogatottnál. A szakvezető első bő, negyvenes keretében tizenegy újonc található.

A szerdai sajtótájékoztatón kiderült, hogy a szakmai stábhoz a másodedző mellett a kapusokért felelős Disztl Péter, orvosként Mohácsi János, gyúróként Váczi László és Kiszely Gyula, míg technikai vezetőként Magyar Zoltán tartozik.

A Borussiánál az U16-os együttesnél tevékenykedő László Csabát nem csak kiváló némettudása és a Matthäus iránti lojalitása "segítette" a magyar válogatotthoz. Kiváló szakmai előélete mellett az is előnyt jelenthet, hogy Mönchengladbachból jól tudja majd megfigyelni a Bundesligában, a Belgiumban és Hollandiában légióskodó magyar futballistákat.

Disztl Péter a 80-as évek közepén stabil tagja volt az A együttesnek, most pedig a Budapesti Vasasnál tevékenykedik. Mohácsi János sem ismeretlen a válogatottnál, a 90-es években segítette a munkát. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Lothar Matthäus segítői másodállásban dolgoznak, vagyis nem kell elhagyniuk jelenlegi csapataikat.

"Nagy örömmel és várakozásokkal tekintek a közös munka elé. A stábbal mindent megteszünk majd a csapat megfelelő felkészítéséért. Remélem, hogy jól választottunk, s kiváló lesz a munka a válogatottnál" - mondta a futballistaként 150-szeres német válogatott Lothar Matthäus.

Berzi Sándor MLSZ-főtitkár bejelentette, hogy az első félévben a tervek szerint nyolc mérkőzésen lép pályára az együttes, a februári, három összecsapást garantáló ciprusi tornán kívül biztosnak tűnik, hogy március 31-én Wales, április 25-én Japán, míg június 6-án Németország lesz a rivális. Az MLSZ április 29-re és június 2-ra is szeretne lekötni felkészülési összecsapást.

A német szakvezető első keretét negyvenen alkotják, közülük Szélesi Zoltán (Újpest), Böjte Attila (Győr), Éger László (Debrecen), Komlósi Ádám (MTK), Juhász Roland (MTK), Tóth Balázs (Videoton), Polonkai Attila (Újpest), Bajzát Péter (Debrecen), Kovács Péter (Tromsö), Mészáros Norbert (Balaton FC) és Torghelle Sándor (MTK) újoncnak számít. Egyelőre nem szerepel a névsorban a korábban stabil kerettag Juhár Tamás, Urbán Flórián és Korolovszky Gábor, valamint a sérülés miatt még nem százszázalékos állapotban lévő Gyepes Gábor és Pető Tamás, de ők sem számítanak "körön kívülinek".

"Elvárom, hogy a kiválasztott labdarúgók örömmel, megfelelő beállítottsággal jöjjenek a kerethez. Legyenek büszkék a csapattagságra!" - jegyezte meg a szakvezető. Matthäus hozzátette: Cipruson csak az első, örmények elleni találkozón számíthat a külföldön szereplő futballistákra, mert február 18. hivatalos FIFA-játéknapnak számít. A február 26-án Belgiumban az FC Bruges-zsel találkozó debreceni csapat vezetőivel is egyeztetni kell a meghívásokat, s a Bajnokok Ligájában érdekelt VfB Stuttgart irányítóival is beszélget majd a szövetségi kapitány Szabics Imre ügyében.

A 40-es keret:
kapusok:
Babos Gábor (NAC Breda), Király Gábor (Hertha BSC), Szűcs Lajos (Ferencváros), Végh Zoltán (MTK)
védők:
Bodnár László (Dinamo Kijev), Fehér Csaba (NAC Breda), Simek Péter, Szélesi Zoltán (mindkettő Újpest), Böjte Attila (Győr), Éger László (Debrecen), Komlósi Ádám, Juhász Roland (mindkettő MTK), Pető Zoltán (Sopron), Szekeres Tamás (Debrecen), Dragóner Attila (Ferencváros), Molnár Balázs (Zalaegerszeg), Bodor Boldizsár (Germinal Beerschot), Füzi Ákos (MTK), Lőw Zsolt (Energie Cottbus), Korsós György (Sturm Graz)
középpályások:
Dárdai Pál (Hertha BSC), Farkas Balázs (Újpest), Lendvai Miklós (Charleroi), Tóth Balázs (Videoton), Böőr Zoltán (Debrecen), Lisztes Krisztián (Werder Bremen), Németh Norbert (Győr), Polonkai Attila (Újpest), Dvéri Zsolt (Videoton), Gera Zoltán (Ferencváros), Sándor Tamás (Debrecen)
csatárok:
Bajzát Péter (Debrecen), Fehér Miklós (Benfica), Kovács Péter (Tromsö), Szabics Imre (VfB Stuttgart), Tököli Attila (Ferencváros), Kenesei Krisztián (Kouan), Kovács Zoltán (Újpest), Mészáros Norbert (Balaton FC), Torghelle Sándor (MTK).

A magyarok február 18-án Paphoszban az örmény válogatottal találkoznak. Másnap a győztes a Lettország-Kazahsztán mérkőzés nyertesével játszik, míg a vesztesek egymással mérkőznek. A csoport legjobbja a másik négyes elsőjével játssza a torna döntőjét, de a többi helyosztót is megrendezik. A másik csoportban Ciprus, Grúzia, Fehéroroszország és Románia szerepel.

(MTI)