Vágólapra másolva!
A téli szünet után péntektől ismét tétmérkőzéseken bizonyíthatnak a német labdarúgó-bajnokság résztvevői, következik a 18. forduló a Bundesligában. Magyar szempontból a legérdekesebbnek Lisztes Krisztián és Dárdai Pál párharca ígérkezik, az éllovas Werder Bremen ugyanis szombaton a Herthát fogadja.

A forduló párosítása

A pénteki nyitómeccsen a mindössze hatodik Dortmund a hetedik Wolfsburgot fogadja, s a hazaiaknak mindenképpen nyerniük kell, ha BL-t érő helyen szeretnének végezni, már tíz ponttal le vannak maradva az élen álló négyes kvartett mögött.

A tavalyi 17 kör után a Werder Bremen futballistái - köztük Lisztes Krisztián - készülhettek legnyugodtabban a folytatásra, s a nyitányon ráadásul nem is vár rájuk nehéz feladat, legalábbis a papírforma alapján. A magyar irányító együttese ugyanis az utolsó előtti Herthát fogadja, de éppen emiatt lehet nehéz a három pont megszerzése. Király Gábor és Dárdai Pál klubja valószínűleg mindent megtesz, hogy elkerüljön a kiesési zónából, erre szombaton kínálkozik az első esély. A magyar kapus sérülés miatt biztosan nem lép pályára, Dárdainak azonban jó esélye van a csapatba kerülésre.



Emlékcsomag és búcsúmeccs a gyúrónak
Alaposan megadja a módját a gyúró elbúcsúztatásának a Hamburg. Hermann Rieger 27 év után az idény végén hagyja el a klubot, s tiszteletére a klub külön kollekciót jelentet meg "Köszönjük, Hermann" feliratú pólókkal és sálakkal. Az egyesület emblematikus figurája a szezont követően ráadásul még búcsúmeccset is kap.

A téli átigazolási időszakban egyébként igencsak pangott a német játékospiac, a 2001-eshez képest ugyanis a tizedére visszaesett a forgalom. Az idén eddig 20 új futballista érkezett a Bundesligába, s az egyesületek összesen 4,5 millió eurót adtak ki értük. A legmélyebben a Stuttgart nyúlt a pénztárcába, amely 3 millióért vette meg a svájci Marco Strellert. A legolcsóbb az eddig a Bayern Münchent - ezek szerint alig - erősítő Markus Feulner volt, aki 90 ezerért költözött Kölnbe.

A Mönchengladbach csütörtökön a Real Madridból erősített: Rubén Gonzalez Rocha, a spanyol csapat fiatal védője a szezon végéig kölcsönben fog játszani a Bundesligában. A játékos pénteken csatlakozik az együtteshez, és elképzelhető, hogy a szombati Köln elleni tavaszi nyitányon már pályára is lép.

"A televíziós közvetítésekből befolyó összegek igencsak megcsappantak, s ez eléggé lelohasztja a vásárlási kedvet" - mondta Gerd Niebaum, a Borussia Dortmund elnöke. Két évvel ezelőtt januárban 43 játékos szerződött a német élvonalba, összesen 47,7 millió euróért.

[origo]/(MTI)