Vágólapra másolva!
Magyar rangadóval folytatódik a német labdarúgó-bajnokság, ám az is elképzelhető, hogy a Hertha-Stuttgart mérkőzésen ezúttal nem lesz hazánkfia a kezdőcsapatban. Olaszországban a Roma-Juventus szupermérkőzés mindent visz, Spanyolországban a Valencia és az Atletico Madrid csap össze, míg az angoloknál a MU és az Arsenal egyaránt kiesőjelölttel meccsel.

Magyar rangadót játszanak a hét végén, pontosabban vasárnap a német labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában, s jelenleg kevés ember van, aki a Hertha-Stuttgart mérkőzésre hazai sikert merne tippelni. A berlini együttes már szinte reménytelen helyzetben van, a tökutolsó helye visszaesve kell magába szállnia az összes játékosnak, ha nem akarják a következő szezont egy osztállyal lejjebb kezdeni.

A borzasztó hazai mérleg (1 győzelem, 3 döntetlen, 4 vereség) fordított arányban áll a két csapat Olimpiai-stadionbeli teljesítményével: a svábok utoljára 1991-ben tudtak nyerni a Hertha otthonában. A három magyar közül Dárdai szereplése tűnik a legbiztosabbnak, Király már leülhet a kispadra, de ott kap helyet Szabics is, mivel Kuranyi ékpárja - a Kicker szerint - ezúttal a fiatal Streller lesz.

Az idei első forduló, no meg a kupasorozat alaposan felkavarta a téli szünet utáni "állóvizet" Münchenben. A Bayern egy hete Frankfurtban mindössze döntetlent ért el, majd a német kupa negyeddöntőjében a csapat kiesett a másodosztályú Aachennel szemben. Hitzfeld mester a Scholl, Rau, Zickler, Deisler kvartettre nem számíthat, az északiak But, Idrissou, Lala, Christiansen, Xavier, Schneider, Simak és Wolf nélkül utaznak a találkozóra.

A listavezető Werder Bremen esélyesként utazik a Mönchengladbach csapatához, ám a vendégek komoly bajba kerülhetnek, ha a sérült Charisteas mellett gólgyárosukat, a brazil Ailtont is nélkülözik. A támadó vírusos betegséggel küzd, ha nem gyógyul meg, elsőszámú jelöltként Valdez pótolhatja. A hazaiaknál csak kiegészítő emberek (Korell, Pletsch, Hausweiler) hiányoznak.

Egy hete a Frankfurt meglepetésre döntetlent ért el a Bayern München ellen, most a Bayer Leverkusen otthonában készül bravúrra. Kérdés: képes lesz-e rá? Ha az egymás elleni legutolsó tíz mérkőzést vizsgáljuk, hatalmas Bayer-fölényt tapasztalunk, utoljára 1996-ban fordult elő, hogy az Eintracht pontot tudott szerezni ellenfelével szemben. Ráadásul öt vendégjátékos, Wiedener, Keller, Tsoumou-Madza, Nascimento és Möller is sérült. A Leverkusenben Sebescen mellett két támadó középpályás, Ponte, illetve Bastürk is hiányzik, így utóbbiak szerepét Schneider veszi át.

[origo]