Vágólapra másolva!
A soproni rendőrség lezárta a nyomozást Bognár György, a Matáv-Sopron labdarúgóklub volt edzőjének, majd ügyvezetőjének ügyében, és vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek.

Bognárt még tavaly nyáron jelentette fel sikkasztás vádjával a soproni egyesület. A nyomozás befejeztével a soproni kapitányság kétrendbeli sikkasztás, egyrendbeli magánokirat-hamisítás és csalás vádjával, azaz vádemelési javaslattal adta át az 50-szeres válogatott labdarúgó ügyét az ügyészségnek.

A Matáv Futball Sportszolgáltató Kft. tavaly július 11-én azonnali hatállyal megszüntette Bognár munkaviszonyát, mert a cég tulajdonosai szerint pénzügyi visszaéléseket követett el, és ezzel több mint 10 millió forintos kárt okozott.

Bognár a nyomozás alatt is tagadta az ellene felhozott vádakat. Július 21-én sajtótájékoztatón jelentette be, hogy üzleti jutalék címén 15 millió forintot követel, amelyre véleménye szerint annak idején szóbeli megállapodást kötött a felügyelőbizottsággal. Ennek az összegnek előlegeként vett fel 10,4 milliót - mondta.