Vágólapra másolva!
Miután hosszú huzavona után Marius Sumudica végre elkötelezte magát a ciprusi Omonia Nicosia együttesénél, a klub vezetése új csatárt szerződtetett. A választott a belgrádi Crvena zvezda 29 éves játékosa, Igor Bogdanovic lett, aki korábban hétszer szerepelt hazája nemzeti tizenegyében.

Fél évre, kölcsönbe szerződött a Debrecen labdarúgócsapatához Igor Bogdanovic, a Crvena zvezda labdarúgója. Az 1974. szeptember 25-én született, 182 cm magas, 77 kg testsúlyú labdarúgó 1997 és 1999 között a bolgár Litex Lovecsben szerepelt, majd négyéves újvidéki kitérő (Vojvodina) után igazolt Belgrádba.

Bogdanovic 200 első osztályú meccsén 83 gólt rúgott, a 2001/2002-es idényben a Vojvodina színeiben 33 mérkőzésen 14-szer volt eredményes. Ugyanebben a szezonban kapott meghívót hazája nemzeti csapatába is, és 2001. január 14-én Bosznia-Hercegovina ellen debütált is. Összesen hétszer szerepelt az akkor még jugoszláv néven szereplő válogatottban, s két gólt szerzett

A másik kiszemelt a kanadai korosztályos válogatott Dave Simpson volt, a Hamilton Thunder 21 éves jobbszélsője azonban információnk szerint nem kellett a klubnak. Simpson tavaly nyáron kapott először meghívót az U20-as csapatba, a US Soccer Festivel keretén belül négyszer is pályára lépett Honduras, Salvador, az Egyesült Államok és Paraguay ellen, Salvadornak gólt is lőtt.

A sport.ro információi szerint a Loki gólgyárosa, Marius Sumudica Ciprusra szerződött, a csatár az Omonia Nicosia (Korolovszky Gábor együttese) ajánlatát fogadta el. A lap úgy tudja, a szigetországiak 25 ezer dollárt fizettek a csatárért. Sumudica nem lesz egyedül, hiszen rajta kívül még öt román játszik a helyi bajnokságban: az Ilie Dumitrescu irányította Apollon Limassolban Catalin Lita, Ionut Lutu és az exferencvárosi Bogdan Andone szerepel, míg a Alin Savu és Adrian Falub a Digenis Morphou gárdáját erősíti.