Vágólapra másolva!
Az örmények felett aratott 2-0-s győzelem után Lettország ellen lépett pályára a magyar labdarúgó-válogatott. A gyenge színvonalú találkozón hiába vezetett a balti gárda 1-0-ra, a Molnár kiállítása miatt emberhátrányba kerülő válogatott Tököli és Kenesei találataival fordítani tudott, s szombaton délután, Románia ellen a tornaelsőségért léphet pályára.

Ciprusi nyolcas torna, második forduló:
Magyarország - Lettország 2-1 (0-0)
Limassol, 400 néző
vezette: Panaiotisz
gól: Tököli (82.), Kenesei (85.), illetve Stepanovs (64.)
sárga lap:
Gera (19.), Stark (42.), Molnár B. (55.), illetve Stepanovs (37.)
piros lap: Molnár B. (73.)

Magyarország: Végh - Böjte, Stark, Pető Z. (Lendvai, 76.) - Bodnár, Molnár B., Tóth B. (Tököli, 72.), dr. Füzi Á. - Gera - Torghelle (Komlósi, 92.), Kenesei
Lettország: Vanins - Stepanovs, Pucinskis, Zemlinskis - Zirnis, Kalnins, Isakovs, Lobanovs (Karlsons, 87.) - Rimkus (Blanks, 72.), Rubins, Kolesnicenko

Érdekesség, hogy a magyar válogatott eddig háromszor találkozott a lett nemzeti tizeneggyel, s mindháromszor 3-1-es végeredménnyel zárultak a mérkőzések. Először 1995-ben Mészöly Kálmán, majd tavaly Gellei Imre együttese győzött Budapesten, idegenben azonban sorsdöntő vereséget szenvedett nemzeti csapatunk, s ennek (is) köszönhetően nem jutott ki az Európa-bajnokságra.



A 11. percben Torghelle 20 méterről gurított kapura, majd hat perccel később Kenesei cselsorozat végén hat méterről lőtt a bal kapufa mellé. A 30. percben Bodnár jobb oldali beadását Torghelle cipője hegyével a jobb kapufa mellé pöccintette. Három perccel később Gera bombázott húszról a léc fölé.

A félidőben mezőnyfölényben játszott ugyan a magyar együttes, ám ezt képtelen volt helyzetekre, gólokra váltani.

A második félidő elején Gera passzát Kenesei válthatta volna gólra, ám nagyon rosszul találta el a labdát, négy perccel később ezt ismételte meg Rubins is a magyar kapu előtt.

Lothar Matthäus
"Végig jobban és ötleteseb-ben játszottunk a letteknél, de természetesen némi szerencse is kellett a győzelmünkhöz. A szerdai és a csütörtöki találkozót nem kívánom összeha-sonlítani, annyi bizonyos, hogy ezúttal mindenki maximálisan vagy még annál is nagyobb odaadás-sal küzdött. Így sikerült emberhátrányban is fordítanunk. Remélem, hogy minden magyar, aki látta a mérkőzést, büszke a válogatottra, ugyanis én németként büszke vagyok a csapatomra."


A 70. percben a sok "tilitolit" Pető unta meg, 25 méterről, ballal nagy bombát eresztett meg, ám labdája elsurrant a bal kapufa mellett. A 73. percben Molnár csúnyán rátartott lett ellenfele bokájára, így a zalaegerszegi középpályás második sárga lapját követően megfogyatkozott válogatottunk.

Egy perc telt el, Gera passzával Kenesei lépett ki, ám a kimozduló Vanins kapus szép vetődéssel szedte le lábáról a labdát.

A 82. percben váratlanul egyenlített a magyar válogatott: egy előrevágott labdára Torghelle és Vanins együtt ugrott fel, ám a lett kapus melléütött, a lecsorgó labdát Tököli belsőzte az üres hálóba (1-1). Megtáltosodott együtteseünk: a 85. percben Gera passzolt Tökölihez, aki sarokkal hozta ziccerhelyzetbe Keneseit, a Kínában légióskodó csatár pedig okosan a vetődő kapus alatt megszerezte a vezetést is (2-1).

Az utolsó tíz percben remekül küzdött és játszott a magyar együttes, 2-1-es győzelmével pedig bejutott a torna döntőjébe, ahol szombaton Románia lesz az ellenfél.

a torna csütörtöki eredményei:
Románia - Fehéroroszország 2-0 (1-0)
gól:
Danciulescu (33., 11-esből), D. Niculae (49.)

Ciprus - Grúzia 3-1

Kazahsztán - Örményország 3-3 (büntetőkkel (3-2)