Vágólapra másolva!
Szentes Lázár, a Debreceni VSC-MegaForce vezetőedzője csalódott, hogy csapata 1-0-s vereséget szenvedett az FC Bruges otthonában a labdarúgó UEFA-kupa 3. fordulójának első mérkőzésén.

"Nem vagyok elégedett, mert együttesem kikapott és nem ezért jöttünk Belgiumba. Azt azonban el kell ismernem, hogy igazán nagy lehetőségünk csak egy volt. Lelkes és kitartó szurkolóink viszont jól szórakoztak, s remélem, ezt tehetik szerdán is, amikor gólokat kell rúgnunk" - mondta a hajdúságiak trénere a találkozót követően.

Kollégája, a norvég Trond Sollied is elégedetlenségének adott hangot: "Természetesen sem az eredménnyel, sem a mutatott játékkal nem vagyok elégedett. Középpályásaink körülményesek voltak és emiatt nehezen haladtunk előre. Sokszor nem tudtuk áttörni a rendkívül szervezett debreceniek védelmi vonalát."

A Bajnokok Ligájából kiesett gárda szakvezetője szerint a bíró sem állt a helyzet magaslatán, s egy büntetőt nem adott meg csapatának. "Nehéz visszavágóra számítok. Nagyon oda kell figyelnünk a gyors debreceni játékosokra, hogy megtartsuk előnyünket" - tette hozzá Sollied.

Sándor Tamás, a vendégek irányítója úgy véli, társaival együtt "elszúrták" a mérkőzést: "Ha jobb lett volna a talaj, akkor pontosabbak lettek volna az átadásaink. Az első félidőben volt egy-két olyan lehetőségünk, amit gólra kellett volna váltani. Nagy lehetőséget szalasztottunk el."

Sándor szerint nehéz lesz kiharcolni a továbbjutást, mivel a Debrecennek kell az eredmény után futnia, s így nem lehet majd kivárásra játszani, ami csapata egyik legnagyobb erőssége.

A visszavágóra jövő szerdán 19 órakor kerül sor.