Vágólapra másolva!
Nagyüzem volt az elmúlt héten Európa futballpályáin, hiszen folytatódtak az európai kupák küzdelmei, a BL-ben és az UEFA-kupában is pályára léptek a csapatok. Elsősorban az előbbi sorozatból kerültek be sokan álomcsapatunkba, de az utóbbiból is válogatottunk párat, és a tizenegy futballista között csak egy olyan akad, aki nem szerepelt a nemzetközi porondon az elmúlt héten.
Iker Casillas (spanyol, Real Madrid): Ez a hét ismét megmutatta, hogy galaktikusok ide vagy oda, a Real Casillas nélkül sokkal hátrább tartana. A hálóőrre már a Bayern München ellen sem lehetett panasz, de igazán a Celta Vigo elleni bajnokin villogott, ahol legalább három százszázalékos ziccert védett ki, és így megadta a lehetőséget a támadó részlegnek a villogásra.
Paulo Ferreira (portugál, FC Porto): Az UEFA honlapján az év végén a portói jobbhátvédet választották meg posztja legjobbjának Európában, és a Manchester United elleni BL-negyeddöntőn megmutatta, hogy ez miért történt. Nem csak hogy az angolok támadásait akasztotta meg remekül, hanem minden adódó alkalommal előre ment a jobb szélen, és alaposan kivette a részét az offenzívákból.Salvatore Fresi (olasz, Perugia): A talján gárda azok után, hogy a múlt héten még nyeretlenül állt a Serie A-ban, most sorozatban második győzelmét aratta, arról nem is beszélve hogy a hét közben az UEFA-kupában is jó eredményt (gól nélküli döntetlent) ért el a PSV ellen. A Juventustól a télen kölcsönkapott Fresi mindkét mérkőzésen remekül játszott, ráadásul a bajnokin még be is talált.Robert Kovac (horvát, Bayern München): A középhátvéd játéka kisebb sérülés miatt kérdéses volt a Real elleni BL-nyolcaddöntőn, ám Kovac végül mégis csatasorba állt, és csapata egyik legjobbja volt a királyi gárda ellen: a vendégek két szupersztárjának, Raúlnak és Ronaldónak nem sok momentuma volt. A bekk a hét végi bajnokit is végigjátszotta a Wolfsburg ellen, és ott is remekül futballozott.Jean-Pascal Mignot (francia, AJ Auxerre): Guy Roux együttese a múlt héten két mérkőzést is játszott, és mindkettőn döntetlen született: a Panathinaikosz elleni UEFA-kupa találkozón 0-0 lett az eredmény, a PSG elleni bajnokin pedig 1-1. Az Auxerre legjobbja a két összecsapáson a fiatal balbekk, Mignot volt, aki az utóbbi hetekben került be a kezdő tizenegybe Jaures sérülése miatt.
Luis Figo (portugál, Real Madrid): A Bayern München ellen talán a portugálon látszott a legjobban, hogy teljes erőbedobással küzd, még ha nem is ment neki olyan jól a játék. A hét végi, Celta Vigo elleni bajnokin már a játékára sem lehetett panasz, hiszen gólja mellett két alkalommal is remekül szolgálta ki Zinédine Zidane-t, aki egyik alkalommal sem hibázott.Ronaldinho (brazil, FC Barcelona): Kevesen gondolták volna az év elején, hogy a Barcelona így feltámad majd, de kétségtelen, hogy a katalánok jelenleg képtelenek veszíteni. Mindez nagy részben játékmesterüknek, Ronaldinhónak köszönhető, aki elképesztően gólerősen futballozik mostanában. Múlt heti mérlege három találat, ebből egyet a Bröndbynek rúgott az UEFA-kupában, kettőt pedig a Deportivónak a bajnokságbanÉmerson (brazil, AS Roma): A Farkasok továbbra is tapadnak a bajnokságban a Milanra, ráadásul a hét végén rangadót nyertek a Parma ellen. A találkozón a csapat egyik legjobbja a brazil Émerson volt, aki rendkívül hasznosan futballozott a középpályán, és még egy gólt is szerzett.Boudewijn Zenden (holland, Middlesbrough FC): A Boro fennállása során még sohasem nyert semmilyen kupát, pedig a kilencvenes évek második felében háromszor is döntőt játszhatott. A negyedik próbálkozásra megtört a jég, a klub begyűjtötte a ligakupát, és a Bolton elleni fináléban a csapat legjobbja Zenden volt, aki az első tíz percben adott egy gólpasszt, majd szerzett egy gólt.
Pierre-Alain Frau (francia, Sochaux): A gall gárda nem számíthatott legeredményesebb támadójára, a brazilból tunéziaivá lett Santosra a múlt héten, ám a klub másik csatára, Frau tökéletesen pótolta Santost. Az Internazionale elleni UEFA-kupa mérkőzésen kétszer is bevette a milánóiak hálóját, majd pedig a hét végén a Bastia elleni bajnokin győztes találatot ért el.Benny McCarthy (dél-afrikai, FC Porto): A portugálok támadója a múlt hét elején kapott hideget-meleget, mert a klub engedélye nélkül elutazott Vigóba, de a Manchester elleni BL-meccsen mindent jóvátett. A dél-afrikai futballista két szépségdíjas gólt ért el a Vörös Ördögök ellen, aminek köszönhetően a Porto megnyerte a nyolcaddöntő első mérkőzését.