Vágólapra másolva!
Füleky András, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium sportügyekért felelős helyettes államtitkára szerdán arról tájékoztatta az Országgyűlés ifjúsági és sportbizottságát, hogy Magyarország pályázni kíván a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság megrendezésére.

"A kandidálás alapját a 2008-as kontinensviadalra benyújtott rendkívül színvonalas, és csak az utolsó körben alulmaradó pályázat szolgáltatja. A rendezési szándékot csak tovább erősíti, hogy a döntésnél a hírek szerint az UEFA az Európai Unióhoz frissen csatlakozó országot részesítene előnyben" - mondta Füleky.

Hozzátette: a kiválasztás folyamata várhatóan 2005 szeptemberétől 2006 decemberéig tart majd, s a rendezés az infrastrukturális kiadásokat leszámítva mintegy 22 milliárd forintra rúgna, ami jelentős állami szerepvállalás nélkül is előteremthető lenne.

"A 2008-as önálló pályázat 500 milliárd forintos infrastrukturális fejlesztéssel, köztük autópálya- és stadionépítéssel számolt, de Magyarország ezúttal minden bizonnyal Horvátországgal vagy Romániával közösen jelentkezne, így az összeg nagymértékben csökkenne. Emellett bizonyos beruházásoknak 2012-re amúgy is meg kellene valósulniuk" - boncolgatta az esetleges rendezés pénzügyi vonzatait Füleky.

A bizottsági ülésen jelen volt Bozóky Imre, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke is, aki arról számolt be, hogy egy előzetes tárgyalásra már sor került a román sportvezetőkkel, míg a horvátokkal valószínűleg márciusban találkoznak először. Előbbiekkel sikerült megállapodni abban, hogy közös pályázat esetén mindkét országban négy-négy helyszín lenne, továbbá, hogy 2005 januárjáig mindkét fél felméri az esemény megvalósíthatóságát, addig pedig folyamatosan egyeztetnek az illetékesek.

"Mivel a FIFA mostantól mindig más földrészre viszi a világbajnokságot, s így Európa csak 12-16 évente adhat otthont a sportág legnagyobb eseményének, az Eb-rendezés felértékelődik, ráadásul az európai szövetség, az UEFA a közös kandidálásokat részesíti előnyben. A korábbiakhoz képest változás, hogy az előzetes pályázatok áttanulmányozása után csak két-három jelentkező marad versenyben, a kiesetteknek tehát nem kell elkészíteniük a nagyon költséges részletes anyagot" - mondta Bozóky, aki meghívta a bizottság tagjait a szövetség székházába egy kötetlen, a sportág minden problémájára kiterjedő beszélgetésre.