Vágólapra másolva!
Pocsék produkcióval rukkolt elő a Chelsea együttese a Bolton vendégeként a Premiership 28. fordulójának nyitómérkőzésén, az Abramovics-csapat ezzel együtt begyűjtötte a három pontot. Hasselbainkékhez hasonlóan az Arsenal is idegenben nyert, így őrzi kilencpontos előnyét.

Volt miért törlesztenie a bajnoki címre hajtó Chelsea-nek a Bolton ellen, hiszen a két csapat őszi összecsapását óriási meglepetésre az Allardyce-legénység nyerte a Stamford Bridge-en, meglehetősen hosszú hullámvölgybe taszítva a Kékeket.

A mérkőzés egészen a 71. percig egyáltalán nem a Chelsea-ről szólt, semmi jel nem utalt arra, hogy az irdatlan pénzekért összevásárolt vendégcsapat a tabella második helyén található, míg ellenfele mindössze a tizenkettedik. Rendkívül magas fordulatszámon pörgött a Wanderers, sorra alakították ki a helyzeteket Ivan Campóék, azonban nem tudták felavatni a Chelsea harmadik számú kapusát, a Cudicini és Sullivan sérülése miatt a gólvonalra álló Marco Ambrosiót.

Okocha egymaga több gólt szerezhetett volna - a nigériai karmester alaposan körbelőtte a vendégkaput -, ráadásul a válogatott Terry irányította vendégvédelem folyamatos ügyetlenkedéseivel tálcán kínálta a lehetőségeket a hazai támadóknak, aki azonban vagy nem tudtak élni a kínálkozó helyzetekkel, vagy Ambrosio hárított bravúrral.

A második félidő ott folytatódott, ahol az első abbamaradt: rohamozott a Bolton, bekkelt a Chelsea, hogy aztán az utolsó negyedórához közeledve a vendégek három perc alatt lerendezzék az összecsapást.

Előbb Terry továbbított egy lecsorgó labdát Jaaskelainen kapujába, majd alig három perccel később Duff emelte a hálóba Hasselbaink beadását, végképp eldöntve ezzel a három pont sorsát.

Premiership, 28. forduló:
Bolton Wanderers - Chelsea 0-2 (0-0)
gól:
Terry (71.), Duff (74.)

Birmingham City - Leicester City 0-1 (0-0)
gól:
L. Ferdinand (53.)

Blackburn Rovers - Arsenal 0-2 (0-0)
gól:
Henry (53.), Pires (87.)

Charlton Athletic - Middlesbrough 1-0 (1-0)
gól:
Holland (25.)

Everton - Portsmouth 1-0 (0-0)
gól:
Rooney (78.)

Fulham - Leeds United 2-0 (0-0)
gól:
Davis (71.), Boa Morte (83.)

Premiership: a City ellen javítana a MU/sport/focivilag/20040312oteves.html?pIdx=2