Vágólapra másolva!
A FIFA nemrégiben bevezetett új szabályát, amely szerint a kettős állampolgársággal rendelkező focisták egészen felnőttkorukig megváltoztathatják, hogy melyik "hazájuk" válogatottjában akarnak szerepelni, eddig elsősorban az afrikai együttesek használták ki, amint azt láthattuk a CAN-kupán. A lehetőséget azonban máshol sem akarják eltékozolni, és különösen az írek terveznek komolyan a dologgal.

Az ír válogatott nem jutott ki a 2004-es Európa-bajnokságra, sőt, még csak pótselejtezőt sem játszott, mivel csoportjában Svájc és Oroszország is megelőzte. A gárda élén a kvalifikációs sorozat közben volt váltás, Mick McCarthyt Brian Kerr váltotta, aki többször is panaszkodott amiatt, hogy meglehetősen kevés focistából válogathat: számításai szerint jelenleg az angol, illetve skót felsőbb osztályokban csupán 35 olyan ír labdarúgó található, aki rendszeresen pályára lép klubjában. Így aztán nem meglepő, hogy amikor a szakvezető tudomást szerzett a FIFA új szabályáról, rögtön arra gondolt, hogy ezt ő is kihasználhatja.

Az írek szövetségi kapitánya a hírek szerint máris megkezdte a "nyomozást" annak érdekében, hogy olyan, ír felmenőkkel rendelkező focistákat találjon, akik még nem szerepeltek hivatalos hazájuk válogatottjában, de elég jók ahhoz, hogy ő számítson rájuk.

Két focistát máris sikerült találnia: a Manchester City csatárát, Jonathan Mackent, illetve a Bolton Wanderers középpályását, Kevin Nolant. Macken, aki éppen a hét végén szerezte meg első gólját a Premiershipben egykori nevelőegyesülete, a Manchester United ellen, egykoron szerepelt az angol korosztályos válogatottban, de az 1997-es ifivébé óta nem került szóba a háromoroszlánosoknál. És mivel nagyszülei révén ír útlevéllel is rendelkezik, így tökéletesen megfelel a FIFA által lefektetett követelményeknek, és ha Kerr úgy gondolja, akkor gond nélkül meghívhatja őt az ír válogatottba.

"Ha lehetőséget kapok, hogy nemzetközi porondon is kipróbáljam magam, akkor nagyon komolyan venném, elvégre profiként szeretném magamat kipróbálni a legjobbak között" - nyilatkozta a támadó, aki tehát nem zárkózik el az ír válogatott elöl.

Nolan valamivel visszafogottabb ennél, de a kritériumoknak ő is tökéletesen megfelel, így csak Kerren múlik, hogy meghívót küld-e neki. A Bolton focistája egykoron közel állt ahhoz, hogy szeepeljen az ír U18-as válogatottban (amelynek akkor éppen Kerr volt a mestere), de végül inkább mégis az angol korosztályos csapatot választotta. Jelenleg azonban nincesn esélye arra, hogy az angol nagyválogatottban szerepeljen, így aztán egy ír meghívó minden bizonnyal elgondolkoztatná.

"Hallottam róla, hogy szóba került a nevem az ír szövetségben, de hivatalosan még nem értesítettek a dologról. Ha valóban megkeresnek, akkor majd megbeszélem a dolgot a családommal és a menedzseremmel" - mondta Nolan.

Kerr a hírek szerint azonban nem csak Nagy-Britanniában szeretne szétnézni: az Egyesület Államokban közel 44 millió állampolgár vallja magát ír származásúnak. Az utóbbi időben olyan, ír nevű labdarúgók szerepeltek az USA csapatában, mint Landon Donovan, Andy O'Brien vagy McBride, nem csoda, hogy az írek figyelme Amerika felé fordult. "Már tárgyalunk arról, hogy létrehozzunk egyfajta tehetségkutatót az USA-ban az ír származású fiatalok számára" - jelentette ki az ír szövetség egyik alkalmazottja.