Vágólapra másolva!
Aílton, a Werder Bremen brazil támadója élesen kritizálja a FIFA-t az új honosítási szabály miatt, amely megakadályozta a dél-amerikai játékos katari válogatottságát. A csatár szerint a szövetség lépése mögött németek állnak. 

A Bundesliga góllövőlistájának vezetője már megállapodott a katari vezetőkkel, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség azonban keresztülhúzta számításait, állítólag attól tartva, hogy a lehetőséget kihasználva tömeges honosítási hullám indul el. A FIFA azután változtatta meg az érvényben lévő szabályt, hogy a mesés összeget ígérő katari szövetség Aílton mellett Dédét, és testvérét Leandrót is csábítani kezdte.

"Borzasztó dühös vagyok, még az is felvetődött bennem, hogy elhagyom Németországot. Nem értem a FIFA döntését, és hogy mi alapján változtatták meg a szabályt" - füstölgött Aílton. "Úgy tudom, hogy Németországból jelezték a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnek, hogy lépjenek közbe, de nem tudom kinek állt szándékában keresztbe tenni nekem. Mindig is vágytam arra, hogy egyszer válogatott legyek, és mivel a brazil nemzeti csapatba nem volt esélyem bekerülni, kapóra jött a katariak felkérése. Nem csak pénzügyileg volt vonzó az ajánlat, de kiváló alkalom lett volna, hogy új környezetben is kipróbáljam magam"- szomorkodott a brazil gólvágó.