Vágólapra másolva!
A papírforma alapján nem meglepő, hogy az FC Porto simán, 2-0-ra verte a francia Lyont a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén, amelyről a portugálok vezetőedzője, Jose Mourinho azt állítja, hogy a türelem jelentette a siker zálogát. Carlo Ancelotti, a Milan trénere is csak ámuldozik, hogy együttese mérkőzésről mérkőzésre képes egyre jobb teljesítményt nyújtani: kedden 0-1-ről fordítva 4-1-re diadalmaskodott a címvédő a spanyol Deportivo ellen. Sven-Göran Eriksson, az angolok szövetségi kapitánya bevallotta: azonnal igent mondana a Real Madrid hívó szavára.

"Hazai pályán minden csapat jelentős előnyt akar szerezni, hogy ezzel is megkönnyítse dolgát a visszavágóra, de ez időnként kapkodáshoz és hibákhoz vezet. Mi viszont nyugodtan kezdtünk, nem rohantunk meggondolatlanul, így jól tudtunk játszani" - mondta az egyre nagyobb elismerésnek örvendő Mourinho, aki tavaly UEFA-kupa-diadalra vezetette az FC Portót.

A kiváló tréner hozzátette: megfelelő eredményt értek el Deco és Ricardo Carvalho góljaival, de még nem dőlt el a továbbjutás. "Kilencven perc még előttünk áll" - jegyezte meg Mourinho.

Kollégája, Paul Le Guen már távolról sem értékelt ilyen higgadtan és örömmel, de ez nem is meglepő, hiszen úgy tűnik, szinte csodának kell történnie Lyonban, hogy az Olympique kerüljön a legjobb négy közé. "Bosszant, hogy a második gól előtt, Deco szabadrúgásánál üresen hagytuk a később gólt szerző Carvalhót, mivel rengeteget foglalkoztunk az ilyen helyzetekkel az edzéseken. Nagyon jól tudtuk, hogy a Porto veszélyesen végzi el a pontrúgásokat" - szögezte le a francia vezetőedző. "Ráadásul több gólhelyzetet is elhibáztunk, mindig rossz megoldást választottunk."

A Porto-Lyon párharc továbbjutója az elődöntőben a Milan-Deportivo összecsapás győztesével találkozik. Az olaszok kedden 4-1-re nyertek hazai pályán.

Kétgólos előnyt szerzett a Porto/sport/focivilag/bl/20040323milandepor.html?pIdx=1