Vágólapra másolva!
Arsene Wenger, az Arsenal labdarúgócsapatának vezetőedzője úgy véli, a Chelsea elleni, idegenbeli döntetlen után nagyon jó esélye van csapatának arra, hogy bejusson a Bajnokok Ligája elődöntőjébe. Carlos Queiroz, a Real Madrid mestere elismerte a Monaco ellen nagyon idegesen kezdett együttese, de miután megszületett az első gól, megnyugodott a csapata. A visszavágókra április 6-án kerül sor.

Az első mérkőzés döntetlennel ért véget a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének nagy érdeklődéssel várt londoni párharcában, a házigazda Chelsea 17. alkalommal sem tudta legyőzni az Arsenalt, amely az 1-1 után kedvezőbb helyzetből várhatja a két hét múlva rendezendő visszavágót.

A vendégek ebben a szezonban már háromszor is nyertek Claudio Ranieri csapata ellen - mindannyiszor 2-1-re -, a szerdai találkozó 53. percében azonban végre felsejlett a győzelem reménye a nyugat-londoni együttes számára. Az izlandi Eidur Gudjohnsen - Jens Lehmann kapus hibáját kihasználva - vezetéshez juttatta a hazaiakat. Az öröm azonban nem tartott sokáig: Ashley Cole mértani pontosságú beadása után Robert Pires fejelt a hálóba, így a bajnokságban a rajt óta veretlen és egyben éllovas Ágyúsok mindössze hat perc múltán egyenlővé tették az állást.

A Chelsea 561 perc után kapott ismét gólt a BL-ben. "Mindenképpen el akartuk kerülni, hogy betaláljanak" - vallotta be a lefújás után Gudjohnsen.

A hazaiak számára azonban még nem volt vége a negatív eseményeknek, ugyanis a befejezés előtt nem sokkal Marcel Desailly begyűjtötte második sárga lapját, így a kiállítás sorsára jutott, a világ- és Európa-bajnok francia védő nem játszhat a visszavágón.

"Az 1-1 nagyszerű eredmény a számunkra, jó esélyünk van a továbbjutásra" - mondta a meccset követően Arsene Wenger, az Arsenal vezetőedzője. Kollégája, Ranieri szokásához híven kissé dacosan összegezte a párharc végkimenetelével kapcsolatos véleményét: "Még semmi sem dőlt el, erőn felül kell teljesíteniük, ha az elődöntőbe akarnak kerülni" - jelentette ki.

A szerdai első mérkőzésen a szünetben meglepetésre még egygólos hátrányban lévő spanyol Real Madrid a fordulás után esélyeshez méltóan lehengerelte francia ellenfelét, az AS Monacót a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, s bár a hajrában kétgólosra csökkent az előnye, nyugodtan várhatja a két hét múlva sorra kerülő visszavágót.

A királyi gárda mindenképpen javítani szeretett volna szurkolói előtt, hiszen a múlt héten elvesztette a Király Kupa döntőjét a Real Zaragozával szemben, a hétvégi fordulóban pedig váratlanul 4-2-es vereséget szenvedett az Athletic Bilbaótól.

A szerdai találkozó első félideje sem a házigazdák által megálmodott forgatókönyv szerint alakult, hiszen Sebastien Squillaci 43. percben elért találata révén a francia rivális vonulhatott előnnyel a pihenőre. "Nagyon idegesen kezdtünk"- ismerte el a madridiak vezetőedzője, Carlos Queiroz.

A második játékrész elején - akárcsak 24 órával korábban a címvédő AC Milan - feltámadtak a hazaiak, elsősorban Ronaldo vezérletével sorra alakították ki a veszélyesebbnél veszélyesebb helyzeteket, s Ivan Helguera 52. percben szerzett "tömegjelenetes" találatával megtörték a kínos gólcsendet.

Az egyenlítés felszabadította a görcsösségből a Realt, amely a következő 30 percben újabb három alkalommal "köszönt be" a monacói kapusnak, Flavio Romának az aranylabdás "galaktikusok", Zidane, Figo és Ronaldo révén.

"Sokáig kellett várni az első gólunkra, de miután megszületett, megnyugodtunk, és jóval többet birtokoltuk a labdát, mint korábban" - kommentálta az eseményeket Queiroz.

A Real háromgólos előnye azonban csupán két percig tartott, mivel volt sztárja, a tavaly nyáron az AS Monacóhoz igazolt Fernando Morientes szépített, kialakítva ezzel a 4-2-es, francia szempontból némi reményre jogosító végeredményt.

"Volt egy rendkívül rossz fél óránk a második játékrészben, valószínűleg a jó kezdet után elfáradtak a játékosaim. A Real futballistái egy pillanatra sem hagytak kétséget afelől, hogy egytől egyig klasszisok, de azért van még esélyünk a továbbjutásra" - mondta Didier Deschamps, a vendégek trénere.

A visszavágót - amelyen sárga lapjai miatt nem léphet majd pályára David Beckham, illetve Lucas Bernardi - április 6-án játsszák, a párharc győztese a Chelsea-Arsenal mérkőzés továbbjutójával találkozik az elődöntőben.

Gólzáporos meccsen nyert a Real Madrid/sport/focivilag/bl/20040324londoni.html?pIdx=1