Vágólapra másolva!
Az amerikai profi bajnokság rajtját a mindössze 14 esztendős "csodagyerek", Freddy Adu miatt övezte hatalmas felhajtás, de a tinisztár bemutatkozása különösebb esemény nélkül telt el. Horvátországban a Hajduk-Dinamo rangadó döntetlenje elsősorban a splitiek számára volt kedvező, míg Franciaországban az első két helyezett összesen csak egy pontot szerzett.

Soha nem övezte még ilyen nagy várakozás az Észak-Amerikai Profi Liga, az MLS rajtját, és mindez egyetlen játékosnak volt köszönhető; egy olyan focistának, aki soha életében nem játszott még a felnőttek között, és alig múlt 14 esztendős. A pontvadászat első játéknapján ugyanis rögtön bemutatkozhatott Freddy Adu, a ghánai származású "csodagyerek", akinek a vállát nem kis teher nyomja: neki kellene a soccerhez csábítania a hagyományos amerikai sportokhoz szokott drukkereket.

Az Adut övező hatalmas médiafelhajtás mindenesetre nem vette el teljesen a tinisztár csapatának, a Washington DC United edzőjének, Petr Nowaknak az eszét, hiszen a lengyel szakember csak a kispadra ültette a tinédzsert, de azt persze nem tehette meg, hogy nem küldi pályára. Adut a 61. percben cserélték be, és bár komolyabb megmozdulása nem volt a találkozón, labdába is alig ért, másnap mégis minden amerikai újság és hírmagazin ezzel volt tele. Ami persze nem véletlen, hiszen a csatár ezzel minden idők legfiatalabb amerikai profi sportolója lett.

A fiatal focista bemutatkozása mellett az szinte teljesen mellékessé vált, hogy a washingtoniak amúgy 2-1-re legyőzték a bajnoki címvédő San José Earthquakes együttesét. A DC United legjobbja a bolíviai Jaime Moreno volt, aki az MLS alapítása óta Észak-Amerikában játszik, és a győzelemből egy góllal és egy gólpasszal vette ki a részét. Adunak nem lesz egyszerű bekerülnie a kezdő tizenegybe, hiszen Moreno ugyanazon a poszton játszik, mint ő...

Nem ez volt az egyetlen mérkőzés az MLS első játéknapján, további három találkozót bonyolítottak le, és a liga vezetőinek legnagyobb bánatára az egyiken, a Chicago Fire és a Kansas City Wizards összecsapásán gól nélküli döntetlen született, ami bizony a kosárlabdához és jégkoronghoz szokott átlagamerikainak meglehetősen unalmas eredmény. A másik két meccsen már potyogtak a gólok: a minden évnek bajnoki reményekkel nekivágó New York/New Jersey MetroStars 3-1-re legyőzte a Columbus Crew-t, míg a Los Angeles Galaxy két, Európából igazolt focistájának köszönhetően 3-2-re verte a New England Revolutiont: a Galaxyból Jovan Kirovski, illetve az osztrák Andreas Herzog is betalált.