Vágólapra másolva!
A következő szezonban is Alberto Zaccheroni lesz az Internazionale vezetőedzője, jelentette be Giacinto Fachetti, a milánói klub elnöke. A tréner minden bizonnyal örömmel venné, ha jövőre is számíthatna Christian Vierire és a válogatott csatár, úgy tűnik, szívesen maradna a kék-feketéknél.

Zaccheroni a hatodik forduló után vette át a csapatot Hector Cúpertől, és bár eleinte nagy menetelésbe kezdett vele az Inter (7 meccsen 19 pont), jött a hullámvölgy, és a gárda előbb kiesett a BL-ből, majd a bajnokságban is rapszodikus teljesítményt nyújtott. Jelenleg a még BL-indulást érő negyedik pozícióért hajtanak a kék-feketék, és mindössze egy ponttal vannak leszakadva a Laziótól, igaz, a rómaiak eggyel kevesebb meccset játszottak.

Fachetti bízik a trénerben, és ennek hangot is adott: "Zacccheroni jó munkát végzett, annak ellenére, hogy sérülések és eltiltások miatt sokszor a fél csapat hiányzott. Nem kérdés, hogy a jövőben is számítunk rá, és az a célunk, hogy Zac mellett a csapat gerincét is megtartsuk."

Hogy ez mennyire sikerül, az majd a nyári átigazolási őrület után dől csak el, mindenesetre a csapat egyik legnagyobb sztárja, Christian Vieri szívesen lődözné továbbra is a gólokat Inter-mezben. A ballábas bombázót az utóbbi időben a Chelsea-vel, a Juventusszal, és a Romával is hírbe hozták, ennek ellenére - állítása szerint - jól érzi magát a klubnál, és nem akar továbbállni.

"Állandóan olvasgatom a pletykákat, hogy hova igazolok, de csak mosolygok rajtuk. 2006-ig érvényes szerződésem van az Interrel, úgyhogy a szezon végén leülök tárgyalni a vezetőséggel, aztán meglátjuk, mi lesz. Egyelőre csak az érdekel, hogy jól zárjuk a bajnokságot, és hogy sikeres legyek a válogatottal az Európa-bajnokságon."