Vágólapra másolva!
Az FC Schalke 04 az idén ünnepli fennállásának századik évfordulóját, és a klub vezetősége azt szerette volna, ha a gárda már ebben a szezonban centenáriumhoz méltó eredményeket ér el. A kezdeti gyengélkedés után a gelsenkircheniek teljesítménye javuló tendenciát mutat, de az igazi nagy dobás a Királykékektől a következő idényben várható: az elnökség legalábbis ennek megfelelően igyekszik megerősíteni a keretet. 

Az előző idény meglehetősen balul sikerült a Schalke számára, hiszen azok után, hogy a csapat rendszeresen ott volt az élmezőnyben, és német kupát is nyert, tavaly csupán a csalódást keltő hetedik pozícióban zárta a Bundesligát, ráadásul a pontvadászat közben edzőcserére is sor került. Az idény vége felé így aztán Rudi Assauer menedzser leginkább azzal foglalkozott, hogy milyen új focisták érkezzenek, majd az edzőkeresés töltötte ki az idejét. A kispadra végül a nagy névnek számító Jupp Heynckes került, a keretbe pedig hat új futballista érkezett, többségük teljesen ingyen.

Eleinte azonban semmi sem jött össze a csapatnak, 13 forduló után csupán a 13. helyen állt a gárda, vagyis közelebb volt a kieséshez, mint az európai kupaszereplést érő pozíciókhoz. Ugyan jelentős sérüléshullám is sújtotta az alakulatot, így sem volt magyarázat arra, hogy a Schalke miért játszik ilyen pocsékul: előfordult, hogy a köztudottan rendkívül lojális gelsenkircheni közönség kifütyülte kedvenceit.

Már-már úgy tűnt, hogy a Schalke 04 még az előzőnél is pocsékabb idényt produkál, és éppen a centenárium évében fog a kiesés ellen küzdeni, amikor egyszer csak elkezdett futni a szekér.

A fordulópontot a Hertha BSC elleni összecsapás jelentette a 14. játéknapon, november végén a gelsenkircheniek idegenben nyertek 3-1-re, és ezzel elkapták a fonalat. A berlini diadalt újabb két győzelem követte, és az évet már a nyolcadik helyen zárta a csapat, majd a tavaszi szezon első meccsén a szurkolók bizalmát is sikerült visszanyerni azzal, hogy az ősi rivális Borussia Dortmundot idegenben győzte le a gárda 1-0-ra. Ez a meccs egyébként egy másik remek sorozat kezdetét is jelentette, ezt követően ugyanis a Királykékek hat mérkőzésen keresztül egyáltalán nem kaptak gólt.

Különösen idegenben ment a csapatnak, hiszen sorozatban négy idegenbeli talákozóját is megnyerte az együttes, ami új klubrekordnak számít. Összességében egymás után 11 mérkőzésen nem kapott ki a csapat, és így máris ott találta magát az UEFA-kupáért küzdő együttesek között. Menet közben a klub vezetősége pedig már azon dolgozott, hogy a következő pontvadászatra még ütőképesebb gárdát hozzon össze. Rudi Assauer nem kispályázott, és igyekezett olyan futballistákat megszerezni, akik a Bundesligában már letettek valamit az asztalra, sőt, kifejezetten sztárnak számítanak.

Mindezt elsősorban a Werder Bremen bánta, hiszen a brémaiaktól két focistát is sikerült elcsábítani: a következő idényben a szerb védő, Mladen Krstajic, illetve a gólkirályjelölt brazil Aílton is az Arena AufSchalkéban folytatja pályafutását. Assauer megegyezett a VfB Stuttgart brazil bekkjével, Marcelo Bordonnal is, aki azonban csak 2005-ben, szerződése lejártával lesz a gelsenkirchenieké. A sor azonban valószínűleg nem áll itt meg, a klub mindenképpen szeretne még egy klasszikus jobbhátvédet (első számú kiszemelt a görög Jorgosz Szeitaridisz), illetve egy középső középpályást (itt Dietmar Hamann a cél) igazolni.

Az új szerzemények mellett keretszűkítésre is szükség lesz, de Assauerék erre is gondoltak. A jelenlegi játékosok közül kilencnek is lejár a szerződése, és közülük maximum háromnak van esélye arra, hogy maradjon: Thomas Kläsenernek, Nico van Kerckhovennek és Sven Vermantnak. Utóbbi ráadásul már a télen átadólistára került, de az edzéseken olyan jó teljesítményt nyújtott, hogy visszakerült az első csapat keretéhez, és elképzelhető, hogy mégis új kontraktust ajánlanak neki. Nem számíthat viszont erre Edi Glieder, Krisztijan Djordjevics, Victor Agali, Christopher Heimeroth és Volkan Ünlü sem; Filip Trojan már biztosan a VfL Bochumba igazol, míg Sven Kmetsch befejezi pályafutását.

A drukkerek elégedettsége egyébként nemcsak a jó eredményeknek köszönhető, hanem annak is, hogy Heynckes valóban beváltja a szezon előtt tett ígéretét, és igyekszik minél több saját nevelésű focistát beilleszteni a csapatba. A VfL Bochum elleni bajnokin már négy olyan labdarúgó is pályára lépett, akik a bajnokság rajtjakor még csak az amatőr csapat keretéhez tartoztak. A cserekapus Ünlü ugyan kényszerű okokból, Frank Rost sérülése miatt játszhat, de Fabian Lamotte, Kläsener vagy éppen Michael Delura játéka a szakvezető szakmai hozzáértését dicséri. És ha még hozzávesszük, hogy a szintén fiatal, saját nevelésű Mike Hanke is rendre játéklehetőséget kap a mestertől, ráadásul nemrégiben 2007-ig meghosszabbította szerződését, akkor a gelsenkircheni fanatikusok joggal lehetnek elégedettek: ez a csapat már ismét az övék.