Vágólapra másolva!

Csütörtökön döntenek a magyar-brazilról

A szerdai tárgyalások nem hoztak eredményt, de csütörtökön mindenképpen dönteni kell az április 28-ra tervezett magyar-brazil válogatott labdarúgó-mérkőzés megrendezéséről.

"Még számos nyitott kérdés van, ennek részleteit most nem szeretném nyilvánosságra hozni" - mondta dr. Bozóky Imre, a magyar szövetség első számú vezetője. Ha nem születik megegyezés a brazilok vendégszerepléséről, akkor a tervek szerint a kínai együttes lesz az ellenfél.

A dél-amerikai ország szövetsége pénteken késő este jelentette be, hogy az ötszörös világbajnok együttes a magyar főváros vendége lesz. Erre szombaton reagált az MLSZ, de írásos szerződés hiányában nem tudta megerősíteni az információt.

Hírek szerint a brazilok egymillió dollárt kértek a magyarországi fellépésért, valamint a küldöttség részére első osztályú repülőjegyeket, és a szállást is a vendéglátók állnák. A szerződés kikötné bizonyos sztárok kötelező szerepeltetését, vagyis világklasszisok játszanának a Puskás Ferenc-stadionban.

Számítások szerint a jegyeladás jelentené az MLSZ egyik fő bevételi forrását: állítólag a legolcsóbb belépők 5000, a legdrágábbak pedig 10 ezer forintba kerülnének. Szintén jelentős tétel a televíziós bevétel, mivel a meccset Brazíliában is sugároznák.