Vágólapra másolva!
Szerdán este megszakadt a magyar labdarúgó-válogatott veretlenségi sorozata a brazilok ellen, de a 4-1-es eredmény ellenére alig volt szomorú ember a Puskás Ferenc-stadionban, mert Ronaldinhóék pazar bemutatót tartottak a 45 ezres közönség előtt. Lothar Matthäus szövetségi kapitány szerint rengeteg tanulsága volt a világbajnokok elleni találkozónak, s ebből sokat profitálhat a hazai futball.

Lothar Matthäus szerint csak akkor várható javulás a csapattól, ha csökken a hibaszám, s a futballisták eredményesebben hajtják végre a taktikai feladatokat. Sőt, a harci szellem is javítható: "Sajnos, a meccs előtti optimizmusom nem ragadt át teljesen a játékosaimra."

A 150-szeres német válogatott kollégája, Carlos Alberto Parreira roppant jókedvű volt a lefújást követően, s kiemelte a budapesti forró hangulatot.

"Szeretném megköszöni azt a kedvességet, amellyel Magyarországon fogadták a csapatomat. A megérkezéstől kezdve hihetetlen hangulat övezett bennünket, az edzésen és a mérkőzésen is remek légkör uralkodott. Minden várakozásunkat felülmúlta! Csodálatos, futballszerető ország az önöké: sok helyen fogadják örömmel hazám válogatottját, ám azért a fantasztikus szeretetért, amelyben itt részesítettek minket, külön is köszönetet mondok mindannyiunk nevében Magyarországnak" - nyilatkozott a szakvezető.

Hozzátette: a magyarok elleni találkozó kiválóan szolgálta a brazilok felkészülését a világbajnoki selejtezőkre.

"Nálunk a meccsek helyettesítik az edzéseket, mert nagyon kevés időt tölthetünk együtt a zsúfolt versenynaptár miatt. Szerencsére most is motiváltan és koncentráltan futballoztunk, törekedtünk a szép és eredményes játékra. A brazil válogatott mindig szeretné felidézni a karneválok hangulatát, de ehhez az is kell, hogy a szambaiskolákhoz hasonlóan mindent lépésről lépésre újra átismételjünk" - értékelt Carlos Alberto Parreira.

A jó humorú brazil szövetségi kapitány annak is örül, hogy végre megszakadt a magyarok elleni veretlenségi sorozat, ráadásul Ronaldinhóék gyönyörű játékkal vetettek véget az "átoknak": "Nagyon jól futballoztak a játékosaim, bemutatták, hogy milyen technikásak. Mindvégig türelmesek voltak, arra törekedtek, hogy megtalálják a réseket a magyarok védekezésén. Ez sikerült, pedig arra is ügyelnünk kellett, hogy megakadályozzuk a hazaiak kontráit. Örülök annak, hogy végre legyőztük a magyarokat, akiken látszott, hogy nagyon tisztelnek bennünket."

(MTI)