Vágólapra másolva!
Nagy megtiszteltetés érte két héttel ezelőtt Zavadszky Gábort, hiszen az év sportolójának választották a XVII. kerületben - az MTK válogatott labdarúgója többek között a sportág népszerűsítéséért kapta a kitüntető címet. Noha az MTK négy ponttal le van maradva az éllovas trió mögött, a kék-fehérek játékosa még bízik a bajnoki címvédésben.

- Hogyan fogadta a kitüntetést?
- Mindenképpen az egyik legnagyobb egyéni sikeremnek könyvelem el, noha tudom, a futball csapatjáték, s éppen ez a legszebb benne. Ráadásul a díj azért is fontos számomra, mert nagyszerű sportemberek találhatóak a kerületünkben, gondolok itt Szűcs Lajosra, a Fradi kapusára, aztán Kállai Ildikóra, Hajtós Bertalanra és a fogathajtó Lázár fivérekre, akik tavalyi szintén ezen a környéken laktak. Úgy érzem, a legnagyobb dicséret az ember számára, ha szűkebb környezete ismeri el a törekvéseit, márpedig én húsz éve élek a XVII. kerületben, itt tanultam meg járni, itt jártam iskolába, ezért kötődöm is ehhez a vidékhez. Az meg külön örömmel tölt el, hogy nem a futballtudásom vagy éppen az aktuális formám miatt esett rám a választás, hanem - mint indokoltak - a sportág népszerűsítése miatt. Tény, ha hívtak, tényleg boldogan mentem focizni a gyerekekkel, rengeteg élménybeszámolón és díjátadáson vettem részt.

- A hét végi, Soprontól elszenvedett hazai vereség után miként ítéli meg a bajnoki esélyeket?
- Az Újpest Fradi elleni győzelmével hihetetlenül összesűrűsödött a mezőny. Szerintem a hátralévő hat fordulóban olyan körbeverések lesznek, hogy jelenleg nehéz megjósolni még a dobogósokat is. Immáron ugyanis öt csapatnak is esélye van az aranyérem megszerzésére, ám, mint ahogy az Újpest győzelme bravúr volt az Üllői úton, úgy érzem, erre mi is képesek lehetünk a Megyeri úton.

- Ezek szerint közel sem adták fel a bajnok cím megszerzésének lehetőségét?
- Dehogy adtuk fel. Fájó volt a Sopron elleni vereség, ám a futballban ez is benne van. Inkább abból merítünk erőt, hogy a hét végi fellépés előtt a Fradi ellen és Debrecenben is jól játszottunk, és erre készülünk Újpesten is. Elvégre tavaly is a remek hajránknak köszönhettük az aranyérmünket, noha már mindenki odaítélte a bajnoki címet a Ferencvárosnak. Derűlátásunkat erősíti, hogy egyre több korábbi sérültünk épül fel, lassan Halmai Gabi is játékra jelentkezik, márpedig vele még nagyobb sansszal vághatunk neki a rájátszás második körének.

Bánki József