Vágólapra másolva!
A Hamburger SV háza táján manapság a leggyakrabban emlegetett kifejezés az "átlagos": a csapat szereplése ugyanis leginkább ezzel a jelzővel írható le, és éppen ez az, amit az egyesületnél szeretnének elkerülni. Szó se róla, a rossz bajnoki rajt után a szezon közben érkezett Klaus Toppmöllertől az sem rossz eredmény, hogy a középmezőnybe vezette a gárdát, de Toppi már most kijelentette: a következő idényben minimum a nemzetközi kupaszereplésért akar harcolni. Ehhez azonban ez jelenlegi keret kevésnek tűnik.

Pedig az idény olyan jól kezdődött a Hamburger SV számára: a vezetőség a nyáron szerződést hosszabbított az osztrák trénerrel, Kurt Jarával, aki a legutóbbi pontvadászatban egészen a negyedik helyig vezette a csapatot, majd a Ligakupát meg is nyerte a gárda, nem csoda, hogy mindenki optimistán várta a Bundesliga rajtját. A bajnokságban azonban pocsékul szerepelt a gárda, öt forduló alatt mindössze egy pontot gyűjtött, ráadásul az UEFA-kupában az ukrán Dnipro Dnipropetrovszk már az első körben leküzdhetetlen akadályt jelentett. Elsősorban ez utóbbi lehetett a szakvezető menesztésének oka, de Jara elküldése így is nagy meglepetést okozott Németországban, hiszen a nyári szerződéshosszabbítás után mindenki azt gondolta, hogy a rosszabb szereplés ellenére is több bizalmat kap majd a vezetőségtől.

Nem így történt, a kispadra pedig Klaus Toppmöller került, akinek azóta nem volt állása, hogy az előző idény közben elküldték a Bayer Leverkusentől. A népszerű Toppi színrelépésekor kijelentette: "Amikor beszéltem a HSV menedzserével, Dietmar Beiersdorferrel, azonnal tudtam, hogy igent kell mondanom. A Hamburgnak remek stadionja, kiváló közönsége és nagy ambíciói vannak." Toppmöllernek először azonban a kiesőzónából kellett kivezetnie a gárdát, és ez nem is okozott túl nagy nehézséget számára, hiszen a csapat szép lassan elkezdte gyűjtögetni a pontokat, és az évet már a kilencedik pozícióban zárta, sőt, az UEFA-kupás helyezésektől is csak három pont volt a lemaradása.

Azonnal vissza is tért az optimizmus az AOL Arenába, és a klubnál mindenki arról beszélt, hogy egy remek tavaszi szerepléssel el lehet érni a nemzetközi kupában való indulás jogát. A derűlátás azonban túl korainak bizonyult, a HSV ugyanis nem tudott kilépni saját árnyékából, és maradt a középmezőnyben. Hazai pályán ugyan rendre hozta a győzelmeket az együttes, idegenben azonban katasztrofálisan szerepelt: olyan vereségekbe szaladt bele, mint a Borussia Mönchengladbach és a Hansa Rostock elleni 0-3, az FC Schalke 04 elleni 1-4, vagy a Werder Bremen elleni 0-6.

Toppmöller már a téli szünetben is kapisgálta azt a témakört: nem lehet, hogy ez a keret nem is képes ennél sokkal jobb teljesítményre? Mára egyre inkább úgy tűnik, hogy a szakember jól látta a problémát, és a jelenlegi csapattal a mostani helyezés tűnik reálisnak. Kétségtelen, hogy a hamburgiaknak rengeteg sérültjük volt: a legutóbbi pontvadászatban remekül teljesítő kapus, Martin Pieckenhagen térdszalagszakadást szenvedett, és a kilencedik forduló óta nem védett; Marcel Maltritz a tavaszi szezon első játéknapja óta a maródiak listáját gyarapítja; a cseh védő, Milan Fukal csak a legutóbbi mérkőzéseken került bevethető állapotba; és kisebb-rövidebb ideig az argentin támadó, Bernardo Romeo, illetve a balhátvéd Bernd Hollerbach is hiányzott. Ezzel együtt immár tisztán látszik, hogy a tavaly nyári átigazolási politika elhibázott volt, az akkori új szerzemények közül senki sem tudott minőségi javulást hozni.

Még leginkább az Arminia Bielefeldtől szerződtetett védő, Bastian Reinhardt állta meg a helyét, de ő is csak egy megbízható átlagot hozott, a többiek pedig csalódást okoztak. Toppmöller leginkább a nagy tehetségnek tartott Björn Schlickét kritizálta - akit másfél millió euróért vettek meg a Greuther Fürthtől a nyáron, és Jaránál rendre a kezdők között szerepelt - és gyorsan kitette őt a csapatból. Az új szakvezető egyébként is rendkívül kritikus hangnemet ütött meg a focistákkal kapcsolatban, amivel csupán annyit sikerült elérnie, hogy a Jara keze alatt kialakult erős csapatszellem gyorsan odalett.

Nagy kérdés, hogy mi lesz a HSV-vel a nyáron, Toppmöller ugyanis többször is hangsúlyozta, hogy egy átlagos középcsapatnál nem szívesen dolgozik, és nemzetközileg is ismert futballistákkal szeretne erősíteni, de a klub anyagi lehetőségei ezt nem nagyon teszik lehetővé. Annyi bizonyos, hogy a veterán védő, Nico-Jan Hoogma a nyáron távozik, és a szlovén utánpótlás-válogatott Miso Becko, illetve a harmadosztályú Rot-Weiss Essenben szereplő kapus, Sascha Kirschstein érkezik, Mehdi Mahdavikia pedig minden bizonnyal marad, hiszen 2007-ig szerződést hosszabbított. Toppi egyik fő kiszemeltjét, a PSV Eindhoven dán szélsőjét, Dennis Rommedahlt nem sikerült megszerezni, mivel a hollandok túl sokat kértek érte, a belga Émile Mpenza leigazolására viszont jó esély van.