Vágólapra másolva!
Fernando Redondo, az olasz bajnok AC Milan labdarúgója távozik a klubtól, mivel az elmúlt négy szezonban mindössze nyolc mérkőzésen lépett pályára.

"Sajnálom, hogy elhagyom Milánót, de játszani szeretnék. 35 évesen már nem sok van hátra a pályafutásomból, így szerencsére a vezetők megértették indokaimat" - mondta a futballista a klub honlapjának. "A júniusban esedékes kínai túrát követően döntöm el, melyik csapathoz szerződöm, de a Milan után már nem szeretnék Olaszországban maradni."

Redondo 2000-ben - amikor a Bajnokok Ligája legjobb játékosává választották - 11,4 millió dollárért igazolt a BL-győztes Real Madridtól a piros-feketékhez, de súlyos térdsérülése miatt két és fél évet kellett kihagynia, majd felépülése után már nem tudta magát beverekedni a kezdőcsapatba.