Vágólapra másolva!
Az európai bajnokságok nagy része véget ért, így a játékosok mellett az edzők is jönnek-mennek. Két nagy múltú klub is a vártnál gyengébben szerepelt az idén, így nem meglepő, hogy a Liverpool és a Real Madrid  felbontotta Gerard Houllier, illetve Carlos Queiroz szerződését. 

Az angol labdarúgó-bajnokságban 4. helyen zárt FC Liverpool felbontotta Gerard Houllier vezetőedző 2005-ig szóló szerződését. "A vezetőség és a tulajdonosok hosszas tárgyalások után hozták meg a döntést, amit Gerard elfogadott" - jelentette ki Rick Parry igazgató.

"Hat évvel ezelőtt Liverpool-drukkerként jöttem a csapathoz, és most még nagyobb fanatikusként távozom" - mondta az 56 éves tréner, aki 1998 júliusában Roy Evanst váltotta a kispadon. Legnagyobb sikereit 2001-ben érte el a csapattal, amikor megnyerték az FA Kupát, a Ligakupát és az UEFA Kupát is.

Houllier 2001 októberében életmentő szívműtéten esett át, ám alig hat hónap elteltével már ismét a kispadon ült. Egyelőre nem tudni, ki lesz Houllier utóda, de sajtóértesülések szerint a spanyol bajnok és UEFA Kupa-győztes FC Valencia trénere, Rafa Benítez, valamint a Charlton menedzsere, Alan Curbishley a két legnagyobb esélyes.