Vágólapra másolva!
Jóllehet csütörtökön késő este az újpesti játékosok és szurkolók csalódásként élték meg az MTK elleni döntetlent, Mészöly Géza vezetőedző szerint azonban csak dicséret illeti a csapatát, amiért az a nyolcadik helyről felkapaszkodva végül ezüstérmet szerzett, és kiharcolta az UEFA-kupában való indulás jogát.

- Túltette már magát az aranyérem elúszsásán? - kérdeztük Mészölyt.
- Érdekes, én hamarabb ocsúdtam, mint a játékosok, akikbe alig lehetett lelket verni, pedig nem győztem gratulálni nekik tavaszi teljesítményükhöz. Egy pillanatig sem volt bennem harag az elvesztett bajnoki cím miatt, sőt, az idő múlásával egyre jobb érzés volt feleleveníteni a tavaszi sikeres mérkőzéseket. Ugyanis, ha belegondolunk, a tavaszi idényt hét pont előnnyel nyertük, ellenben arra is emlékszünk, mennyire izgultunk, hogy a felsőházba kerüljünk. Ez lett belőle, és senkiben sem szabad, hogy kudarcélmény maradjon egy ilyen nagyszerű széria után.

- Miért nem tudták legyőzni az MTK-t?
- Egyszerűen elfogytunk. Nagyon hiányzott Erős, Polonkai és Bükszegi játéka, de ideveszem Sándor Györgyöt is, aki sokat segíthetett volna ezen a mérkőzésen. A fiatalok begörcsöltek a téttől, de azt sem értettem, hogy a hangszórókon keresztül miért mondták be a másik mérkőzés eredményét, hiszen ez is nyomasztotta rutintalan játékosainkat. Persze azt is hozzátenném, hogy az MTK az egész mérkőzésen nagyot hajtott, akárcsak a Sopron is két hete ellenünk.

- Azért találtak módot az ünneplésre?
- Természetesen, mivel, mint jeleztem, erre a fél idényre mindenki büszke lehet Újpesten. Ráadásul az MTK ellen az utolsó negyedórában sikerült mozgósítanunk a tartalékenergiánkat is, ennek köszönhető az egyenlítésünk, amivel kiharcoltuk az UEFA-kupa-szereplés jogát. Amennyiben ez sem sikerült volna, úgy valóban csalódottak lehetnénk, így azonban volt ok a közös ünneplésre. A játékosok mellett köszönetet kell mondanom a fantasztikus újpesti szurkolótábornak, hiszen tavasszal gyakran beleborzongtam, amikor felzúgott a biztatás a lelátóról. Már csak a szurkolóink miatt is kötelező folytatni a megkezdett csapatépítést, azaz, lehetőség szerint együtt kell tartani a jelenlegi keretet.

Bánki József