Vágólapra másolva!
Újabb három országban dőlt el az elsőség sorsa, ráadásul két ligában (Dániában és Szlovéniában) az utolsó fordulóban, rendkívüli izgalmak közepette, míg a románoknál a várakozásoknak megfelelően a Dinamo biztosította be magának az aranyérmet. Két kupaküzdelem is véget ért, és Oroszországban hatalmas meglepetés született, mivel a csecsen Terek Groznij szerezte meg a trófeát.

Szlovéniában a magyarhoz hasonló volt a helyzet, hiszen még három csapatnak is volt esélye a bajnoki címre az utolsó forduló előtt, a különbség csupán annyi volt, hogy a riválisok nem egymással játszottak.

A listavezető Maribor a Muraszombat vendége volt, az egy ponttal mögötte álló HIT Nova Gorica az NK Kopert, és a még egy ponttal hátrább lévő Olimpija Ljubljana a Primorje Ajdovscinát fogadta. A képlet tehát egyszerű volt: amennyiben a Maribor nyer, övé a bajnoki cím; ha nem nyer, akkor egy győzelemmel a Gorica lehet a befutó; ha pedig az első két helyezett egyike sem gyűjti be a három pontot, akkor a ljubljanaiak lehetnek a nevető harmadikok.

Jó ideig úgy tűnt, hogy az első változat valósul meg, hiszen bár a listavezető a 34. percben kihagyott egy tizenegyest, az első félidő utolsó percében megszerezte a vezetést. A Mura Murska Sobota azonban annak ellenére sem adta fel a meccset, hogy számára semmi tétje nem volt a találkozónak, és a hazaiak a szünet után nem csak hogy egyenlítettek, de az utolsó percben a győztes találatot is megszereztek.

Igaz, ennek már az aranyérem szempontjából semmi jelentősége nem volt, hiszen a Nova Gorica nem hagyta kihasználatlanul a lehetőséget, sima 2-0-s győzelmet aratott, és ezzel megszerezte fennállása második bajnoki címét - utoljára 1996-ban végeztek az élen, azóta minden pontvadászatot a Maribor nyert, amelynek most megszakadt a sorozata.

Dániában immár megszokott dolog, hogy az aranyérem sorsa csak az utolsó fordulóban dől el a két fővárosi egyesület, a Bröndby és az FC Köbenhavn között: 2001 óta ugyanis minden egyes pontvadászatban ez a helyzet. Az eddigi három alkalomból a Bröndby csak egyszer került ki diadalmasan a párviadalból (2002-ben), és ezúttal megint az FC Köbenhavn lett a bajnok.

Rabóczki Balázs csapata egy pontos előnnyel várta a zárást, ám idegenben kellett pályára lépnie az FC Nordsjaelland ellen, míg a Bröndby otthon fogadta a már biztos kieső Akademisk BK-t. Fortulatokban azonban még az utolsó játéknapon sem volt hiány: eleinte az FCK tűnt biztos befutónak, mivel gyorsan 2-0-s vezetéshez jutott, ráadásul az Akademisk nagy meglepetésre szintén előnybe került a Bröndby otthonában.

Igen ám, de a Nordsjaelland még a szünet előtt kiegyenlítette az állást, arról nem is beszélve, hogy a Bröndby is fordítani tudott, így 45 perccel a bajnokág vége előtt ismét a Michael Laudrup által edzett sárga-kékek érezhették előnyben magukat. Ez azonban nem tartott sokáig: az FCK középpályása, Morten Bisgaard a második félidő második percében egy pazar szabadrúgással előnybe juttatta csapatát, és a koppenhágaiak innentől kezdve már nem hibáztak, így aztán a kupa mellé az aranyérmet is begyűjtötték.

A románoknál viszont már az utolsó előtti fordulóban eldőlt, hogy melyik együttes szerzi meg az elsőséget: a listavezető Dinamo Bucuresti nem hibázta el a lehetőséget. A fővárosi együttes legnagyobb riválisa egy másik bukaresti csapat, a Steaua volt, ám az egykori BEK-győztes még csak a győzelmet sem tudta megszerezni az Universitatea Craiova otthonában. Pedig ők szerezték meg a vezetést a szezon közben igazolt Dica révén, ám előbb Dinita, majd a belorusz kapus, Homutovszki is piros lapot kapott, és a kettős emberelőnyben játszó egyetemisták kiegyenlítettek.

Ez az eredmény azt jelentette, hogy a Dinamónak akár nyernie sem kellett volna az Apulum Alba Iulia ellen, de a bukarestiek stílusosak maradtak, 5-1-re verték a gyulafehérvári gárdát. A Dinamo bajnoki címének a saját drukkereiken kívül minden bizonnyal az Otelul Galati hívei örültek a legjobban, hiszen így a kikötőváros csapata már biztosan ott lesz az UEFA-kupában, attól függetlenül, hogy a kupadöntőben milyen eredményt ér el a bajnokcsapattal szemben.