Vágólapra másolva!
Mindössze két hét pihenő jut Dajka László tanítványainak, s a Matáv FC Sopron labdarúgócsapata június 11-én már megkezdi a felkészülést a következő idényre, majd június 19-20-án Intertotó-kupameccset vív szlovák ellenfelével. A keretből távozik Hajdu Attila és Huszti Szabolcs, de kérdéses az MTK kölcsönjátékosainak sorsa is.

Az együttesben jövőre nem lép pályára Hajdu Attila, illetve a Ferencvároshoz visszatérő Huszti Szabolcs sem, de kérdéses két szerb-montenegrói játékos, az MTK-tól kölcsönbe érkező Mladen Lambulic és Bojan Lazic visszatérése is.

Gőbl Gábor, Matáv FC ügyvezetője a Kisalföld érdeklődésére elmondta, a klub első lépésben hat labdarúgónak, Milinte Árpádnak, Bagoly Gábornak, Pető Zoltánnak, Hanák Viktornak, Pintér Zoltánnak és az újdonsült gólkirály Tóth Mihálynak tett ajánlatot nyáron lejáró szerződése meghosszabbítására.

A soproni játékosoknak sok pihenője nem lesz, a csapat ugyanis már június 11-én megkezdi a felkészülést, az Intertotó-kupában ugyanis 19-én vagy 20-án már tétmérkőzésre kerül sor, az ellenfél nem a cseh Teplice (hanem a Debrecen visszalépésével másik párba sorolva) a szlovák Spartak Trnava vagy pedig a Dubnica lesz. A visszavágókat egy héttel később rendezik. Amennyiben a csapat továbblép, a következő körben egy szlovén-bosnyák párharc győztesével kell megmérkőzni.