Vágólapra másolva!
Több kulcsjátékosa nélkül is győzött a Matáv-Sopron az Intertotó-kupa első mérkőzésén, mely egyben a klub történetének első nemzetközi kupaszereplése is volt. A cseh Teplice ellen 1-0-ra megnyert találkozóról - melyen a játékvezető kilenc sárga és három piros lapot osztott ki - és a visszavágó esélyeiről Dajka László vezetőedzővel beszélgettünk.

- Mitől mérgesedett el így a pályán a hangulat?
- Úgy érzem, az első félidőben Fehér Zoltánt elhamarkodottan állította ki második sárgával a játékvezető, majd meglehet később ő is rájött erre, és a szünet után már a cseheket is több ítéletével sújtotta. Az indulatokat tehát elsősorban Fehér piros lapja gerjesztette.

- Milyen csapatot ismert meg a Teplicében?
- Nagyon jó játékosaik vannak, céljaik komolyságát pedig híven jelzi, hogy már csütörtökön megérkeztek Sopronba, méghozzá a legerősebb keretükkel. A cseh futballról talán nem kell sokat beszélnünk, elég, ha megnézzük milyen produkciót nyújtanak az Eb-n, a hollandok ellen például nem sok csapat fordított volna kétgólos hátrányból.

- Az ön csapata miben múlta felül az ellenfelét?
- Hozzáállásban és lelkesedésben. Mint említettem, a csehek legjobb csapatukkal érkeztek, nálunk azonban az alapemberek közül többen hiányoztak, például Pető Zoltán és Tóth Mihály is. Azonban a sikerünk értékét éppen az növeli, hogy tíz állandó kerettagunk mellett, a kispadon három ifistával tudtunk győzni. No meg történelmi tettet is végrehajtottunk, hiszen a klub fennállásának első nemzetközi kupafellépésen értük el ezt a győzelmet, s már ezért is joggal lehetek büszke a játékosokra.

- Elég lehet az előny a visszavágóra?
- Amennyiben sikerülne gólt szereznünk, akkor igen. Fontos, hogy odahaza nem kaptunk gólt, viszont arra is fel kell készülnünk, Teplicében nehezen húzhatjuk ki 0-0-ra a meccset.

- A keret mikor alakul ki véglegesen?
- Talán két hét múlva, hiszen az átigazolási időszak eleve július elsején kezdődik. A jövőre nézve biztató a játékosok profi hozzáállása, különösen annak tükrében, hogy ezúttal csak nagyon rövid szabadságra mehettek a fiúk.

Bánki József