Vágólapra másolva!
A ferencvárosi labdarúgók beváltották ígéretüket, és egy nyílt levelet adtak közre az elmúlt időszak történéseiről a csapat honlapján.

"Pintér Attila munkába állásának kezdete óta fokozatosan mélyült a szakadék a vezetőedző és a csapat tagjai között. Az első jeleknek még nem tulajdonítottunk különösebb jelentőséget, de az idő előrehaladtával naponta történtek olyan dolgok, melyek nemhogy nem szokásosak egy labdarúgó-öltözőben vagy bármely munkahelyen, de minden normálisan gondolkozó ember számára megbotránkoztatóak.

Szeretnénk leszögezni, hogy mindenféle állítással és híreszteléssel ellentétben a csapat problémája nem az volt, hogy Pintér Attila úgynevezett korbácsos, kemény edző, és túl sokat követel. A mi legfőbb gondunk épp ennek az ellenkezője volt. Pintér Attila érkeztével alapvetően megváltozott a csapatnál végzett edzésmunka, és egyre kevesebb munkát végeztünk. Az edzések többségén alig mozogtunk, inkább csak álldogáltunk és az úgynevezett tolódásos védekezést gyakoroltuk úgy, hogy az edzőnk mászkált a pályán, és egyenként rángatott minket.

Többször fordult elő sérülés amiatt, hogy lemerevedtünk a hosszú álldogálásban. A nem megfelelő edzésmunka miatt a csapat egyre rosszabb erőállapotba került, és egy idő után többen arra kényszerültünk, hogy külön, egyéni edzéseket végezzünk szabadidőnkben. Felmerült az is, hogy túl kényesek vagyunk, és túlságosan érzékenyek edzőnk viselkedésével szemben.

Szeretnénk elmondani, hogy a játékos minden esetben kiszolgáltatott helyzetben van, ha játszani szeretne, éppen ezért sok mindent elvisel egy edzőtől. Éppen ezért elviseltük azt, hogy Pintér Attila számos alkalommal még köszönésre sem méltatott játékosokat. Volt több olyan játékostársunk, akihez hetekig nem szólt, akinek nem köszönt. Elviseltük azt is, hogy az edzéseken nem szólított a nevünkön minket, hanem csak mint a kutyáknak füttyentgetett nekünk.

Azt azonban már mindannyian megalázónak tartottuk, hogy például Leandrót rendszeresen buzi brazilként emlegette és szólította, de ez persze csak egy kiragadott példa, hiszen számos játékostársunkat alázta meg ehhez hasonló módon. Vezetőedzőnk nyilvánosan hirdette, hogy egységes csapatot kíván kialakítani, miközben az öltözőben ennek ellenkezőjére törekedett.

Először felszólított bennünket arra a tavaszi rajt után, hogy közösítsük ki Tököli Attilát, ne beszéljünk vele. Ezt a csapat nem tette meg, de játékostársunk ennek ellenére hetekig nem léphetett pályára, csak csereként, miközben végig kellett néznünk, hogy értékes pontok sorát veszítjük el.

Ennél is súlyosabb eset volt, amikor egyik játékostársunkat megpróbálta spiclinek beszervezni, és az öltözői szobában egy papírt tett elé, amiben arra kérte, hogy jelölje meg azokat a játékosokat, akik szerinte úgymond ellene játszanak. Természetesen ilyen senkinek nem fordult meg a fejében, a gyengébb játéknak nem ez volt az oka.

Játékostársunk a felvetést is elutasította, de akkortól mindannyian tudtuk, hogy milyen mentalitású emberrel van dolgunk. Ettől a pillanattól végleg megromlott a viszony köztünk és Pintér Attila között. Vezetőedzőnk több alkalommal is azzal fenyegetett bennünket, hogy a nyilvánosság elé tárja fizetésünket, és számos más gyerekes módszerrel próbált bennünket zsarolni, vagy gyerekes dolgokat kényszerített ránk.

Imádkozniuk kellett a nem hívőknek is, ugyanakkor a közös ima után percekkel a legtrágárabb istenkáromlást kellett végighallgatnia a mélyen hívő játékosoknak is az edzésen. A bajnok és kupagyőztes csapat játékosaiként szeretnénk leszögezni, hogy a fenti sérelmeken, a csapategység megbontására irányuló törekvéseken túlléptünk, és a szurkolók, illetve a Ferencváros iránt érzett elkötelezettségből megpróbáltunk mindent megtenni a sikeres szereplésért.

Sokat elmond vezetőedzőnkről, hogy az általa az öltözőben csak Múmiának nevezett és lekicsinyelt Garami Józsefnek nem köszönte meg a bajnoki cím megnyerését, holott előző edzőnk sokkal többet tett ezekért a sikerekért, mint ő. A Magyar Kupa döntője előtt és a sorsdöntő Debrecen elleni mérkőzés előtt tőlünk, játékosoktól kért segítséget a taktikára vonatkozóan, miközben korábban számos alkalommal durván, trágár módon reagált a taktikára vonatkozó felvetéseinkre.

A Debrecen elleni utolsó mérkőzés előtt Pintér Attila és Farkas József az öltözőben egymással beszélték meg a taktikát, miközben a csapat testületileg átvonult a másik öltözőbe, hogy ott egymással megbeszéljük a teendőket, és egymást hangoljuk a meccsre.

A bajnoki hajrában a Sopron elleni mérkőzés második félideje előtt már arra kényszerültünk, hogy a játékoskijáróban megbeszéljük, hogy nem foglalkozunk a számunkra állandóan ellentmondásos utasításokat adó vezetőedzőkkel, és azt játsszuk, amire magunktól képesek vagyunk, vagy amit mi jónak látunk. Ugyanez történt Siófokon, Újpesten és a Debrecen ellen is.

Azokon a mérkőzéseken meggyőződésünk szerint a tavaszi vergődéseinkhez képest gyökeresen más Ferencvárost is láthatott a közönségünk. Pintér Attila mindent megtett azért, hogy bennünket, játékosokat egymás ellen hangoljon, és ellentétet szítson magyarok és légiósok, idősek és fiatalok között. Családos, felnőtt embereket próbált naponta megalázni, miközben gyakorlatilag semmilyen edzésmunkát nem végeztünk.

A bajnokság megnyerését követően még bíztunk abban, hogy változik a helyzet, de az alapozás első napjaiban látnunk kellett, hogy minden csak még rosszabb lett. Ezért döntöttünk úgy, hogy ismételten jelezzük problémáinkat a vezetőknek, és ezúttal már a nyilvánosság elé is tárjuk azokat a szégyenteljes dolgokat, melyek az öltözőben történtek.

A Ferencváros labdarúgócsapata"

[origo]