Vágólapra másolva!
Torghelle Sándor és klubja is napok óta izgatottan várja az angol Crystal Palace jelentkezését, ami alapjaiban szilárdíthatná meg az MTK gazdasági helyzetét. A londoni vezetők egyelőre hezitálnak az összeg miatt, az MTK-nál viszont a csatárért kapott pénzből törlesztenék a labdarúgók felé a tartozásokat, amihez július 15-ig kérték a focisták türelmét. Ugyanakkor az adósság ismeretében joggal merülhet fel a kérdés, a liga vajon kifogást emelt-e az MTK esetében a nevezésnél. A hivatalos tájékoztatás szerint nem.

Király Gábor helye nem biztos Angliában

Információnk szerint a kék-fehér futballisták levelet írtak a ligának, amelyben jelzik, hogy nem kapták meg jogos járandóságukat, noha annak határideje június 30-án lejárt. A vezetők még két hét türelmet kértek a játékosoktól, utóbbiak pedig jobb híján elfogadták az újabb halasztást. A több tízmillió forintos adósságot a Torghelle Sándorért járó pénzből szeretnék kifizetni az elöljárók, ám a Premiershipbe feljutott klub szerda délutánig nem jelentkezett az MTK-nál, noha a Londonban végzett orvosi vizsgálaton mindent rendben találtak a csatárnál.

Jelenleg a fizetési mód és az összeg nagysága miatt áll az ügy. Az angolok ugyanis kiszagolták: Torghelle szerződésében az szerepel, hogy külföldi kérő esetén 500 ezer euróért elengedik őt. Márpedig ezek után a londoni vezetők nem is akarnak többet fizetni, hiába szeretne Várszegi Gábor egymillió eurónál többet is kapni a játékosért. A fizetési módnál is eltérés van az álláspontok között, az angolok ugyanis részletekben szeretnék törleszteni a vételárat, az MTK-nak viszont az említett anyagi nehézségek miatt egy összegben lenne óriási szüksége a pénzre.

Londonban az ifjabb Fülöp
A londoni elöljárókkal Fülöp Ferenc klubigazgató tartja a kapcsolatot, és - milyen a sors - az MTK direktorának a fia, Fülöp Márton szerdán repült el Londonba, ahol a Tottenham Hotspurs szerződtette az utánpótlás-válogatott kapust. Edzője pedig nem más lesz, mint az Eb-n is látott francia kapitány, Jacques Santini.


Egyébként az MTK-hoz visszatért a tavaly kölcsönben Sopronban szerepelt Mladen Lambulic, és a kékek tervezik a győri Németh Norbert megszerzését is. Utóbbi játékost a Ferencváros is csábította, mivel László Csaba, a zöld-fehére új edzője jó futballistának tartja, ám végül lemondtak róla, mivel Huszti helye immáron megkérdőjelezhetetlen a ferencvárosi középpálya bal oldalán.

Bánki József