Vágólapra másolva!
Szuzuki és Janagiszava második félidei találataival 3-1-re nyert japán labdarúgó-válogatottja a Kirin-kupa nyitómérkőzésén. A hirosimai összecsapáson az első félidő végén Fukunisi révén szerzett vezetést a hazai együttes, azt a 65. percben még Babnic ki tudta egyenlíteni, ám a hajrát jobban bírta az ázsiai együttes.

eredmény, Kirin-kupa, 1. mérkőzés
Japán - Szlovákia 3-1 (1-0)
Hirosima, 34 458 néző
gól: Fukunisi (45.), Szuzuki (66.), Janagiszava (81.), illetve Babnic (65.)

"Játékosaim az egész mérkőzésen támadószellemben futballoztak, s higgadtak maradtak a szlovákok egyenlítő találata után is. Azok, akik pótolták hiányzó sztárjainkat, megmutatták, komolyan szeretnék állandósítani helyüket a csapatban" - nyilatkozta a győzelem után Zico, a japánok brazil szakvezetője, célozva arra, hogy a legjobbak Ono, Nakata és Takahara ezúttal hiányoztak az együttesből.

A következő mérkőzésre vasárnap, Fukuokában kerül sor, akkor Szlovákia Szerbia-Montenegró ellen veszi fel a küzdelmet. A tornát kedden, Jokohamában a japán-szerb meccs zárja.