Vágólapra másolva!
Egyre valószínűbb, hogy a jövőben a Marco van Basten - John van't Schip kettős áll majd a holland labdarúgó-válogatott élén, miután a szövetség (KNVB) "kikérte" őket az Ajax Amsterdamtól.

A duó jelenleg a klub utánpótlás-együttesét irányítja. Az Ajax szerdán jelentette be, hogy a KNVB igazgatójaként tevékenykedő Henk Kessler kérte a két szakember elengedését. "A klub büszke arra, hogy szakmai stábjának két tagját a holland válogatotthoz hívják. Ha létrejön a megállapodás, akkor sajnálattal, ugyanakkor büszkén engedjük el edzőinket" - mondta Arie van Eijden, az amszterdamiak igazgatója.

Az 1988-ban Európa-bajnok, 39 éves Van Basten kedden azt mondta, hogy nem utasítaná el a felkérést, de ehhez szükséges a KNVB és az Ajax kapcsolatfelvétele. A korábbi szakvezető, Dick Advocaat a portugálok elleni Eb-elődöntőben elszenvedett 2-1-es vereség s a korábbi folyamatos kritikák miatt mondott le posztjáról.