Vágólapra másolva!
A hét vége legfontosabb futballeseménye Európában a Bundesliga, illetve a Ligue 1 nyitánya, valamint az angol szuperkupa döntője volt, nem csoda, hogy mindegyik esemény képviselteti magát álomcsapatunkban. De nem maradhatott ki az Ázsia-kupa győztese, Japán sem, a felkelő nap országából ketten is bekerültek a világválogatottba.
Andreas Isaksson (svéd, Stade Rennes): A breton gárda remekül kezdte a francia pontvadászatot, hiszen a nyitófordulóban a bajnokesélyes PSG győzte le 2-1-re. Bölöni László együttese mindenesetre sokat köszönhet kapusának, Isakssonnak, aki bemutatkozó mérkőzésén több bravúrovs védést is bemutatott, aminek köszönhetően a L'Equipe-től 7,5-es osztályzatot kapott.
Jacky McNamara (skót, Celtic FC): A Kelták szokásukhoz híven győzelemmel kezdték az idényt, a Motherwellt győzték le hazai pályán 2-0-ra, és Henrik Larsson távozása után a csapatkapitány McNamara lépett elő jó példával: a jobbhátvéd szerezte a csapat első találatát. Tomás Hübschmann (cseh, Sahtar Doneck): Az ukrán együttesnek már a BL selejtezőjéek második körében is pályára kellett lépnie, de az örmény Pjunik jereván kiverése nem okozott túl nagy gondot számára. A hazai mérkőzést a cseh védő, Hübschmann góljával nyerték meg 1-0-ra, a bekk tehát máris megkezdte hárommillió eurós vételárának törlesztését.Alexander Diamond (skót, Aberdeen): Egy 19 éves ifjonc számára nem éppen megnyugtató egy sztárcsapat ellen debütálni a felnőttek között, de az Aberdeen védője nem esett kétségbe, hogy a Rangers volt az első ellenfele: öreg rókákat megszégyenítő higgadtsággal futballozott, és nagy szerepe volt abban, hogy az Aberdeen gól nélküli döntetlent ért el a sokkal esélyesebb glasgow-iak ellen.Michael Tarnat (német, Hannover 96): A hannoveri gárda vereséggel kezdte az idényt, pedig sokáig úgy tűnt, hogy meglepetést okozhat a Leverkusen otthonában. Végül nem így történt, de ez nem a balhátvéd Tarnat teljesítményén múlott, aki amellett, hogy védekező feladatát remekül ellátta, rúgott egy bődületes szabadrúgásgólt is.
Sebastian Deisler (német, Bayern München): A pár éve még a német labdarúgás nagy megmentőjének tartott focistának mélyről kellett visszatérnie, hiszen pár hónapja még depresszióval kezelték. Úgy tűnik azonban, hogy mára tökéletesen felépült, és újra élvezi a futballt: a múlt héten előbb a ligakupa döntőjében rúgott két gólt a Leverkusen ellen, majd a Bundesliga nyitányán a Hamburg ellen is betalált.Nakata Kodzsi (Japán): A japán gárdának sikerült megvédenie kontinensbajnoki címét, pedig a fináléban a házigazda Kína ellen kellett pályára lépniük. Nakata, aki a torna során csak csere volt, a döntőben kezdővé lépett elő Endo eltiltása miatt, és beállítása nyerő húzásnak bizonyult, hiszen remekül futballozott, ráadásul még gólt is szerzett. Igaz, ezt már az elődöntőn is megtette, amikor csak csere volt.Hans Somers (belga, FC Utrecht): A holland szuperkupa döntője nem akármilyen fordulatot hozott: egy perccel a lefújás előtt még az Ajax vezetett 2-1-re az Utrecht ellen, de végül az utrechtiek győztek 4-2-re. Somers a 85. percben lépett pályára, és ez is elég volt neki ahhoz, hogy két gólt szerezzen, amivel megfordította a találkozót.José Antonio Reyes (spanyol, Arsenal FC): Community Shield, azaz az angol szuperkupa a két nagy rivális, az Arsenal és a Manchester összecsapását hozta, és a találkozót az erőivel kevésbé tartalékoló Ágyúsok nyerték meg. A meccs legjobbjának Reyest választották meg, nem véletlenül: a spanyol focista gólja mellett adott egy gólpasszt, és végig ellenállhatatlanul futballozott.
Tamada Keidzsi (Japán): A japán együttesnek nem Tamada volt az első számú támadója az Ázsia-kupán, és egészen az elődöntőig nem is nagyon ment a játék neki. A végső fázisban azonban alaposan belelendült: a Bahrein elleni elődöntőn két gólt vállalt, köztük a győztes találatot a hosszabbításban, majd a fináléban is betalált a kínaiakkal szemben.Cacau (brazil, VfB Stuttgart): A stuttgartiak kapcsán mindenki Felix Magath távozását emlegette a nyáron, és azt, hogy ez mennyire fogja visszavetni a csapatot, de a Bundesliga nyitófordulójában a Mainz ellen nem látszott, hogy a svábok gyengültek volna. A 4-2-es diadalból Cacau vállalt főszerepet, aki pályafutása első mesterhármasát szerezte.