Vágólapra másolva!
Lothar Matthäus, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya hétfőn 23 fősre szűkítette egy héttel ezelőtt megadott bő keretét a Horvátország, valamint az Izland elleni világbajnoki selejtezőkre. A válogatott keddtől napi két edzéssel készül a vb-selejtezők rajtjára, s pénteken délelőtt kel útra Zágrábba, ahol másnap 20.30-tól a Maksimir-stadionban csap össze a nyári Európa-bajnokságot is megjárt horvátokkal. Négy nappal később a Szusza Ferenc-stadionban 21.15-től Izland lesz az ellenfél.

Vitathatatlan, hogy az utóbbi harminc évben nem volt annyi jó kapusa a magyar labdarúgásnak, mint mostanság. Talán a bőség zavarával, talán mással magyarázható, mindenesetre az elmúlt napokban két kiváló hálóőrünk is szerepeltetése eltekintésére kérte Lothar Matthäus szövetségi kapitányt. Előbb Babos Gábor tett így, mondván, új csapatában, a holland Feyenoordban szeretné állandósítani a helyét, majd hétvégén Sáfár Szabolcs, az Austria Wien kapusa küldött faxüzenetet az MLSZ-be, amelyben az állt, hogy a kapus úgy érzi: jelenleg nem tudna segíteni a válogatottnak.

Sáfár Szabolcs Bécsből keltezett faxüzenetében jelezte, hogy amikor jó formában védett, nem kapott meghívót a válogatottba, most viszont úgy érzi, nincs jó formában, ezért nem tudna segíteni a csapatnak a vb-selejtezőkön. Matthäus ezután gyorsan döntött, és a dán bajnok FC Köbenhavn kapujába visszakerült Rabóczki Balázst hívta meg Sáfár helyére.

A keretben egyébként több játékos sincs bevethető állapotban, a ferencvárosi Gyepes Gábor és Lipcsei Péter felépülésére a szombati zágrábi selejtezőig van remény, akárcsak a skóciai sérülése óta a Crystal Palace két bajnokiját is kihagyott Torghelle Sándor játékára is. A kapitány azonban a biztonság kedvéért - mivel a Vasas játékosa, Tóth András sem teljesen egészséges - a bővebb keretbe meghívta Balog Zoltánt, az FTC védőjét, aki pályafutása során első alkalommal csatlakozik az A válogatotthoz.

A magyar labdarúgó-válogatott 23 fős kerete:
kapusok: Király Gábor (Crystal Palace), Rabóczki Balázs (FC Köbenhavn), Szűcs Lajos (Ferencváros)
védők: Balog Zoltán (Ferencváros), Juhász Roland (MTK), Gyepes Gábor (Ferencváros), Stark Péter (Győri ETO), Tóth András (Budapesti Vasas), Szélesi Zoltán (Energie Cottbus), Lőw Zsolt (Energie Cottbus)
középpályások: Bodnár László (Roda JC), Fehér Csaba (PSV Eindhoven), Molnár Balázs (Ankaraspor), Huszti Szabolcs (Ferencváros), Leandro (Ferencváros), Rósa Dénes (Ferencváros), Simek Péter (Újpest), Polonkai Attila (Újpest)
csatárok: Gera Zoltán (West Bromwich Albion), Torghelle Sándor (Crystal Palace), Szabics Imre (VfB Stuttgart), Kovács Péter (Viking Stavanger), Tököli Attila (1. FC Köln).

(MTI)/[origo] - Bánki József