Vágólapra másolva!
Már csak egyetlen százszázalékos csapat van a Premier League-ben, mégpedig az Arsenal, amely tíz perc alatt lerendezte a Fulham elleni mérkőzést. A Chelsea csak döntetlenezett Birminghamben, míg a Manchester United ismét a hajrában mentett pontott a Bolton vendégeként. Gera Zoltán csereként szállt be a Liverpool ellen, de nem tudott segíteni a West Bromwichon, amely 3-0-s vereséget szenvedett.

Az Arsenal az első félidőben a bírónak köszönhette, hogy nem került hátrányba, mivel Halsey spori nem adott tizenegyest Andy Cole buktatása után (illetve először a pontra mutatott, aztán visszavonta az ítéletet), majd nem adta meg John fejesgólját. A második félidőben aztán egy Reyes, Henry összjáték után Ljungberg fejezte be a támadást, majd ismét a svéd került helyzetbe, de Knight megelőzte, és öngólt vétett, végül Reyes tette fel az i-re a pontot.

A Chelsea nem tudta megőrizni makulátlan mérlegét, hiába próbálkozott Drogba, Gudjohnsen, Mutu és Kezman is, nem sikerült bevenni Sörensen hálóját. A Manchester hiába vezetett az olimpiai bajnok Heinze révén Boltonban, előbb Nolan bólintott egy kipattanó után, majd egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után Howard és Silvestre addig szerencsétlenkedett, amíg Ferdinand ott maradt a kapuval szemben, és nem hibázott. Mindez a kilencvenedik percben történt, így bajban volt a MU, de Bellionnak volt még válasza, így sikerült kiszenvedni a döntetlent.

Gera Zoltán a 66. percben lépett pályára Liverpoolban, de a hátralévő időben nem tudott lendíteni a West Brom szekerén. A Pool' már a tizenhatodik percben előnybe került, amikor Gerrard talált laposan a bal sarokba, majd a szünet előtt a jobbhátvéd Finnan kapott egy keresztlabdát, és előbb lerázott egy védőt, majd elküldött egy másikat, és a rövidbe zúdított. Luis Garcia még megszerezte első angliai gólját, a WBA pedig továbbra is nyeretlen.

Jól sikerült Graeme Souness bemutatkozása a Newcastle edzőjeként, miután új csapata 3-0-ra verte a régi gárdát, a Blackburnt. Az Everton elhozta a három pontot a Manchester City otthonából köszönhetően Cahillnek, aki előbb belőtte a győztes gólt majd addig örömködött, míg megkapta a második sárgát, és mehetett zuhanyozni. A Boro Viduka duplájával verte a Birminghamet, és már negyedik.

Torghelle Sándor végigjátszotta a Portsmouth elleni találkozót a Crystal Palace színeiben, és a londoniak gólja előtt az ő harcosságának köszönhetően jutott szöglethez a CP, amiből Granville a jobb sarokba bólintott. Ezzel a góllal egyenlítették Torghelléék, ugyanis egy méretes védelmi hibából Fuller már az első percekben vezetéshez juttatta a Pompeyt. Berger bombája újra a Portsmouth-t hozta előnybe, ekkor jött ismét Torghelle, akit csak büntetőt érően tudtak szerelni, így megint egalizálhatott volna a Palace, de Johnson középre tartó löketét kinyomta Hislop. A végén jött a meccs gólja, Popovic egy beadás után oxival talált saját kapujának felső sarkába.

Az újonc Norwich City az egyetlen vasárnapi Premier League-mérkőzésen gól nélküli döntetlent ért el a Tottenham Hotspur otthonában. Az Ipswich Town vendégeként 2-0-s vereséget szenvedett az angol másodosztály hetedik fordulójában a Millwall csapata, amely csütörtökön este (kezdés 20.45) a Ferencvárost fogadja az UEFA-kupa első fordulójának első mérkőzésén. A londoniak eddig hat meccset játszottak, s ez volt a második pont nélküli találkozójuk három győzelem és egy döntetlen mellett. Ezzel a legutóbbi szezonban FA-kupa-döntős együttes a 11. helyen áll, hátránya 6 pont az éllovas Ipswich-csel szemben. Szombaton a ferencvárosiak főpróbája sem sikerült, bajnoki mérkőzésen 2-1-es vereséget szenvedtek az újonc NABI Kaposvár vendégeként.

Premier League, 5. forduló:
Aston Villa - Chelsea 0-0

Bolton Wanderers - Manchester United 2-2 (0-1)
gól:
Nolan (51.), L. Ferdinand (90.), illetve Heinze (43.), Bellion (92.)

Fulham - Arsenal 0-3 (0-0)
gól:
Ljungberg (62.), Knight (65., öngól), Reyes (71.)

FC Liverpool - West Bromwich Albion 3-0 (2-0)
g:
Gerrard (16.), Finnan (42.), Luis Garcia (60.)

Middlesbrough - Birmingham City 2-1 (1-1)
gól:
Viduka (29., 55.), illetve Heskey (42.)

Manchester City - Everton 0-1 (0-0)
gól:
Cahill (60.)
kiállítva: Cahill (60.)

Newcastle United - Blackburn Rovers 3-0 (2-0)
gól:
Flitcroft (9. öngól), Shearer (16.), O'Brien (83.)

Portsmouth - Crystal Palace 3-1 (1-1)
gól: Fuller (3.), Berger (47.), Popovic (85., öngól), illetve Granville (43.)

Tottenham Hotspur - Norwich City 0-0