Vágólapra másolva!
Az eredménytelenség miatt rémálommá vált tavaszt követően a Real Madrid szurkolói úgy gondolták, hogy a nyári nagy "bevásárlások" után a közeljövőben nem kell pironkodniuk kedvenc csapatuk miatt, de szerdán este rájöhettek, túlzott volt a reményük. A Bajnokok Ligája csoportkörének nyitó fordulójában a Bayer Leverkusen ugyanis 3-0-ra győzte le a spanyol sztáregyüttest, amelynek teljesítménye a néhány hónappal ezelőtti "produktumot" idézte.

"Magamra vállalom a felelősséget, ugyanis nem tudtam meggyőzni a játékosaimat arról, hogy százszázalékos hozzáállással kezeljék a találkozót" - mondta Jose Antonio Camacho vezetőedző, aki a nyáron a portugál Carlos Queirozt váltotta a kispadon.

Pedig a korábbi remek spanyol játékos - legalábbis a nevek alapján - kiváló összeállításban küldhette pályára csapatát, de az első félidő hajrája megalapozta a későbbi Bayer-fiesztát. A 39. percben a lengyel válogatott Jacek Krzynówek 25 m-es bombája a kapufáról Iker Casillas testére, majd onnan a hálóba csapódott. Így vezetett a hazai együttes, majd hamarosan következett a szünet, s ekkor kiderült, hogy a madridiak játékmestere, Zinedine Zidane válla "kiugrott", nem tudja vállalni a folytatást, sőt háromhetes kényszerpihenő vár rá.

A második játékrész elején a brazil Franca (50. perc) és a bolgár Dimitar Berbatov (55.) gyorsan eldöntötte a három pont sorsát, majd Camacho lecserélte Luis Figót és Ronaldót.

"Az első 60 percben lefociztak bennünket a pályáról a hazaiak, csak az utolsó 30 percben tudtuk őket nyomás alatt tartani, de ekkor is eredménytelenül. A Leverkusen hatalmas elszántsággal és lelkesedéssel futballozott, egyértelmű, hogy megérdemelten győzött" - jegyezte meg Camacho.

Kollégája, Klaus Augenthaler természetesen saját játékosait "fényezte": "Remélem, most már elhiszik, hogy remek teljesítményre képesek."

A csapatkapitány Carsten Ramelow szerint a Real Madrid "kiléte" is növelte az elszántságot. "Már a nevük hatalmas motivációt jelentett számunkra. Megérdemelt győzelmet arattunk, s a gólarány sem túlzott" - mondta a volt válogatott játékos, aki szerepelt a 2002-es Real-Bayer (2-1) BL-döntőn Glasgowban.

A középpályás Bernd Schneider mindenesetre óvja társait az elbizakodottságtól: "Ettől az egy meccstől még nem mi lettünk az új Galaktikusok. Akkor legyőztük volna a Mainzot, de mindenki tudja, hogy 2-0-s vereséget szenvedtünk..."

A Realhoz hasonlóan az éveken át küszködő FC Liverpool is alaposan átalakult a nyáron - Michael Owen éppen a spanyolokhoz szerződött -, s szerdán este úgy tűnt, hogy a népszerű csapat jó úton halad a régi sikerek megismétlése felé. A tavasszal BL-döntős AS Monaco - igaz tartalékos összeállításban - szinte egy pillanatig sem reménykedhetett a pontszerzésben, míg az angol gárda a két gól mellett még számos nagy lehetőséget elszórakozott.

"Jól futballoztunk, akár biztosabb sikert is arathattunk volna. Örülök annak is, hogy két csatár szerezte a gólokat, ez mindenképpen jó a csapatnak" - dicsért Rafael Benitez vezetőedző.

Érdekesség, hogy az első félidőben eredményes Djibril Cissé a 70. percig maradhatott a pályán, majd jött az Eb-n öt találattal gólkirály Milan Baros, s a hajrában ő állította be a végeredményt.