Vágólapra másolva!
Elveheti Svájctól és Ausztriától a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság rendezési jogát, és a kandidálás során alulmaradottak - mint például Magyarország - számára új pályázatot írhat ki az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA). A közös jelentkezésben vállalt zürichi stadion építése tudniillik nem kezdődött el időben, így a munkálatok befejezése is kérdésessé vált.

Az UEFA elnöke, Lennart Johansson és Lars Olsson főigazgató még szeptember 22-én értesítette a svájci és az osztrák szövetséget, hogy nagyon csalódottak, amiért anyagi okok miatt Zürichben nem építik meg a 30 ezer férőhelyes új létesítményt. Így aztán most veszélybe került a rendezés, hiszen ezen az alapon bárki bármit ígérhetett volna, legfeljebb aztán nem teljesíti.

A beruházás 516,9 millió euróba kerülne a környéken épülő komplexummal együtt, amelyben szállodák, éttermek, irodák és lakások is helyet kapnának. Elmar Ledergerber, Zürich polgármestere szerint elegendő lenne a meglévő Letzigrund nevű atlétikai stadiont az UEFA-szabványoknak megfelelően átalakítani, ami 115 millió eurót emésztene fel. A szövetség viszont ragaszkodik a pályázatban rögzítettekhez, és ultimátumszerűen ez év végét jelölte meg olyan dátumként, amikor minden feltétel teljesülését újra megvizsgálják.

Bozóky Imre, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke úgy nyilatkozott, szerinte inkább csak fenyegetésről van szó, hiszen az idei Eb-nek otthont adó Portugália eleinte hasonló gondokkal küszködött, és akkor is felmerült, hogy új helyszínt keresnek a nagyszabású viadalnak.

"A jelentkezéskor minden pályázó garanciákat mutatott be, és most ezt kéri számon az UEFA. Úgy vélem, Svájc megérti, mi a helyzet, és néhány héten belül már nem lesz aktuális a mostani hír. Azt mindenkinek tudnia kell, hogy az európai szövetség nem ígéreteket vár, hanem azok végrehajtását. Svájc és Ausztria közös pályázattal nyert, és az abban foglaltaknak kell megfelelni" - mondta Bozóky Imre.

A 2008-as kontinenstornára rekordot jelentő 7 pályázat érkezett: a győztes osztrák-svájci duó, valamint Magyarország mellett Oroszország, illetve Skócia Írországgal, Görögország Törökországgal, Horvátország Bosznia-Hercegovinával közösen és az észak-európai - finn, dán, norvég, svéd - négyes ugyancsak szerette volna megrendezni az eseményt.