Vágólapra másolva!
Egyértelmű sikert hozott az olasz-spanyol párharc a labdarúgó Bajnokok Ligája szerdai játéknapján. Az AC Milan hazai pályán múlta felül a Barcelonát (1-0), míg az Inter Valenciában győzött 5-1-re. A spanyolok olasz szakvezetője, Claudio Ranieri szerint a milánói kék-feketék a közelmúlt nagy Milanjára emlékeztető produkcióval rukkoltak elő.

Carlo Ancelotti, az AC Milan vezetőedzője elismerően beszélt csapata védelméről az FC Barcelona ellen 1-0-ra megnyert Bajnokok Ligája csoportmérkőzés után. "A hátsó alakzat ezen az estén szinte hibátlanul működött, a megingásoknál a szerencse megmentett bennünket. A remek védekezésből gyors és jó kontratámadásokat vezettünk, de sajnos a befejezéseknél nem koncentráltunk eléggé" - értékelt a mester.

A katalánok ugyan a második félidőben jóval többet birtokolták a labdát, ám Iniesta utolsó percben lőtt kapufája mellett nem jutottak el komolyabb helyzetig.

Az F csoport másik mérkőzésén az ukrán Sahtar Donyeck meglepően könnyedén, 3-0-ra intézte el a skót Celtic Glasgow-t, így érthető, hogy Mircea Lucescu, a hazaiak vezetőedzője elégedetten nyilatkozott a lefújást követően: "A középpályán szinte minden labdát mi szereztünk meg, és úgy érzem, még ilyen nagy arányban is teljesen megérdemelt a győzelmünk".

Claudio Ranieri, a Valencia trénere szinte áradozott az Interrel kapcsolatban. "Először is gratulálni szeretnék az olaszoknak, hiszen fantasztikusan játszottak. Ezen az estén a néhány évvel ezelőtti AC Milanra emlékeztettek engem. A pálya minden egyes pontján fölülmúltak minket, így még az ilyen arányú győzelmük is teljesen megérdemelt" - mondta a spanyolok szakvezetője, miután csapata hazai pályán 5-1-re kikapott.

"Már régóta érzem, hogy képes ehhez hasonló teljesítményre a gárda, ennek ellenére még álmaimban sem gondoltam volna, hogy pont a Valencia ellen nyerünk ekkora különbséggel" - értékelt Roberto Mancini, a milánóiak trénere.

A csoport másik mérkőzésén a sérült Lisztes Krisztiánt továbbra is nélkülöző Werder Bremen remek kontratámadásinak köszönhetően 2-1-re nyert a belga Anderlecht otthonában.

Arsene Wenger, az Arsenal vezetőedzője elégedetlen volt csapata teljesítményével a Panathinaikosz elleni 2-2-t követően. "Minden összecsapásunkon, ha megszerezzük a vezetést, akkor többnyire még egy-két góllal megterheljük az ellenfelet. Sajnos, ezen az estén engedtük, hogy a görögök felálljanak a padlóról" - nyilatkozta a szakember.

Az összecsapás negatív hőse Jens Lehmann, a londoniak német kapusa volt, aki először fölöslegesen hagyta el őrhelyét, majd kilenc perccel a befejezés előtt elnézett egy beadást. "Minden kapusnál előfordul, hogy rossz napja van. Az első gól egyértelműen Jens hibája volt, de úgy érzem, a másodiknál nem tehetett semmit" - mondta Wenger.

Zdenek Scasny, a hazaiak szakvezetője természetesen már elégedettebben nyilatkozott: "Óriási tett, hogy az Arsenal ellen kétszer is egyenlíteni tudtunk. Büszke vagyok a játékosaimra, úgy érzem, hogy a győzelem minket illetett volna."

A csoport másik találkozóján a holland PSV Eindhoven a norvég Rosenborg otthonából hozta el a három pontot, így a kezdeti nehézségek ellenére már vezeti az E jelű kvartettet.