Vágólapra másolva!
Az olasz bajnokság hetedik fordulójában a Roma hazai pályán döntetlenezett a Palermóval, a Lecce idegenben verte fölényesen a Messinát, a Parma és a Livorno pedig megszerezte első győzelmét. A milánói derbi gól nélküli döntetlenre végződött.

Bátran kezdett a Roma, a 4. percben Totti lőtt fordulásból a tizenhatosról, és bár a kapusról kipattanót Montella a hálóba terelte, lesen állt, így érvénytelen volt a gól. Tíz perccel később Zaccardo 35-ről vette célba a bal pipát, de Zotti nagyot repült és szögletre mentett, majd a korner után Toni fejelt fölé.

Aztán a másik oldalon Perrotta bólintott a tizenegyespontról, és Guardalben nagy barvúrral hárított. A 32. minutumban a Palermo jutott szabadrúgáshoz, és Grosso a sorfal mellett bombázott a kapuba, igaz Zotti sem állt a helyzet magaslatán, mert a Farkasok kapusa mellényúlt. A Roma is egy pontrúgás után került legközelebb az egyenlítéshez, ám Totti lövése után hiába érintette a labda mindkét kapufát, a háló helyett Guardalban kezében kötött ki.

A második félidő elején nagyon beindultak a fővárosaiak, és miután Montellát felvágta Grosso, büntetőhőz jutott a Roma, és Totti a jobb alsóba helyezett. A folytatásban a déliek Toni kihagyott helyzete után foghatták a fejüket, a hazaiak pedig Totti épphogy mellészálló szabadrúgását szerették volna bennlátni, mindkét lehetőség kimaradt, így az újonc szíciliaiak az Inter és a Juventus után a Roma otthonából is ponttal távoztak.

A Lecce továbbra sem lassít, a déli rangadón a duplázó Bjelanovic vezérletével nyertek a piros-sárgák. A sereghajtók közül a Parma és a Livorno is nyert, mindkét gárdának ez volt az első diadala a bajnokságban. Di Biagio a múlt heti bombagólja után ezúttal is betalált, és a büntetőből szerzett találata három pontot ért a Bresciának. Az Udinese-Fiorentina és a Chievo-Reggina találkozó is döntetlennel zárult, de a szurkolók Udinében szórakozhattak jobban, ahol négy gólt látthattak.

A milánói rangadó gól nélküli döntetlenre végződött, s az egy pontnak egyik csapat sem örülhet túlságosan. Sevcsenkóék a pontok elherdálásával maguk elé engedték a tabellán a Leccét, míg Vieriék a másik idei meglepetéscsapatot, az újonc Messinát megelőzve "már" ötödikek.

Serie A, 7. forduló
AC Milan - Internazionale 0-0
Milan: Dida - Cafú, Nesta, Maldini, Pancaro - Gattuso, Pirlo, Seedorf (Ambrosini, 70.) - Kaká - Sevcsenko, Crespo (Tomasson, 74.).
Inter: Fontana - J. Zanetti, Cordoba, Materazzi, Favalli - Cambiasso, Verón, Stankovic, Emre (Van Der Meyde, 76.) - Vieri (Martins, 79.), Adriano.

Roma - Palermo 1-1 (0-1)
gól:
Totti (57., 11-esből), illetve Grosso (32.)

Parma - Lazio 3-1 (2-1)
gól:
Marchionni (16.), Bresciano (27.), Gilardino (64.), illetve Rocchi (37.)

Messina - Lecce 1-4 (1-3)
gól:
Di Napoli (43.), illetve Vucinic (5.), Bjelanovic (38., 44.), Dalla Bona (89.)

Sampdoria - Brescia 0-1 (0-0)
gól:
Di Biagio (57., 11-esből)

Udinese - Fiorentina 2-2
gól:
Mauri (16.), Sensini (51.), illetve Miccoli (15., 65.)

Livorno - Bologna 1-0 (0-0)
gól:
C. Lucarelli (71.)

Chievo - Reggina 0-0