Vágólapra másolva!
Lothar Matthäus, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya ismét cáfolta a távozásáról szóló híreket, melyek azután röppentek fel, hogy a Borussia Mönchengladbach csapatánál megürült a vezetőedzői poszt.

"Továbbra is motivál a magyarországi munka, szeretném a válogatottat és a magyar labdarúgást visszatéríteni a helyes és eredményekkel kecsegtető útra. A szerződésem 2006-ig szól, melyet szeretnék kitölteni. Máshol talán több pénzt kereshetnék, ám szeretem jelenlegi munkámat és a helyet, ahol élek. A találgatásoknak ugyan nem örülök, tenni mégsem tudok ellenük" - olvasható a magyar szövetség honlapján, a www.mlsz.hu-n.

A német szakember szót ejtett a világbajnoki selejtezőkről is, szerinte eddig a papírforma érvényesült, hiszen az erősebb csapatok otthon rendre begyűjtötték a három pontot. "Túltettem magam a svédországi vereségen. Céljaink továbbra is lehetnek, álmodozni azonban nem szabad. A célt is reálisan kell kitűzni. Egyértelmű a feladatunk: hoznunk kell a hazai találkozókat ahhoz, hogy maradjon esélyünk a sorozat végre. Ennek eléréséhez adottak a tehetséges futballisták, akik fiatal koruk ellenére váltak a csapatban alapemberekké" - mondta Mattha:us megjegyezve, hogy a nemzetközi tapasztalatlanság azért még meglátszik az együttesen.

A játékosként 150-szeres válogatott kiválóság a német nemzeti együttestől menesztett Sepp Maier esetleges magyarországi szerepvállalásáról megemlítette, hogy nem a válogatott néhány napos edzőtáboraiban vehetnék nagy hasznát az egykori legendás hálóőr tapasztalatainak. "Disztl Péter élvezi a bizalmamat, Sepp viszont nem csak neki, hanem valamennyi hazai kapusedzőnek segíthetne. Egy egyhetes továbbképzést például érdemes lenne megszervezni, amelynek során valamennyi profi csapat kapusedzője személyesen konzultálhatna vele és elleshetné az ő módszereit".