Vágólapra másolva!
Három hét szünet után az ötödik fordulóval folytatódik a Bajnokok Ligája. A kedden pályára lépő csapatok közül eddig csak a Juventus és a Lyon gárdája biztosította továbbjutását, így minden pályán óriási küzdelem várható. A legnagyobb érdeklődéssel várt találkozót a spanyol fővárosban rendezik, ahol a hétvégén egyaránt 3-0-s vereséget szenvedő Real Madrid és a Leverkusen találkozik. A Manchester-Lyon találkozó érdekessége, hogy Sir Alex Ferguson ezredszer ül a Vörös Ördögök kispadján.

A tavalyi BL-döntős Monaco a Liverpoolt fogadja a II. Lajos-stadionban, és a hercegség csapatának mindhárom pontra szüksége van, ha nem akar nagy bajba kerülni. Hazai pályán eddig jól teljesítettek Didier Deschamps fiai, hiszen a Deportivót és az Olimpiakoszt is legyőzték, ráadásul a Liverpoolnak van miért visszavágni, az első fordulóban ugyanis az angolok 2-0-val küldték haza a franciákat. A védelemből Rodriguez, a középpályáról Bernardi hiányzik majd sérülés miatt, utóbbi helyére Farnerud és Plasil pályázik.

A Liverpoolnál a csapatkapitány Steven Gerrard visszatérése a fő téma, a középpályás már a Middlesbrough elleni elveszített bajnokin is beszállt, és most különösen nagy szükség lesz a játékára, mivel két kulcsjátékosát, az első mérkőzésen a gólokat szállító Cissét és Barost nélkülözni kénytelen Rafa Benítez. A Boro ellen Luis Garciát és Kewellt állította a csatársorba a spanyol tréner, ezúttal azonban egy támadóval próbál zavart okozni a monacói védelemben.

Az Olimpiakosz háza táján óriási a lelkesedés a Deportivo elleni meccs előtt, Dusan Bajevic, a görögök edzője az év mérkőzésének nevezte az összecsapást, és amennyiben győz a pireuszi alakulat és nem szerzi meg a három pontot a Monaco, akkor máris továbbjutást ünnepelhetnek a hellének. Bajevic egyedül Okkasz játékára nem számíthat, ennek ellenére azért óvatos, mert úgy véli, a spanyoloknak nincs veszítenivalójuk.

A Depor győzelemmel hangolt, a Villarreal elleni 2-0 azonban áldozattal járt, Diego Tristan ugyanis izomszakadást szenvedett, emiatt egy hónapra kidőlt. Ha hozzávesszük, hogy Pandiani és Capdevilla szintén nem egészséges, Jorge Andrade pedig el van tiltva, akkor valóban komoly erőpróba előtt állnak a galíciaiak. A legnagyobb gondot az jelenti, hogy a spanyolok eddig gólt sem szereztek az elmúlt négy mérkőzésen, Tristán és Pandiani távollétében ez a feladat várhatóan Luquéra hárul majd.

Az Olimpiakosz otthon, a Liverpool idegenben nyert/sport/focivilag/20041103blkijevbe.html?pIdx=1